Vállalkozás hvg.hu 2017. július. 05. 17:34

Posta: Tényleg belső utasítást adtunk Orbán köszönőleveléhez

Az állami megbízás ugyan elsőbbségi küldeményről szólt a nemzeti konzultációs köszönőleveleknél, de ez a borítékokon nem látszott. Ezért mellékeltek belső utasítást az Orbán-levél kezeléséhez – közölte a Magyar Posta Zrt.

Közleményt adott ki szerdán a Magyar Posta Zrt. Orbán Viktor nemzeti konzultációs köszönőleveléről.

A kormány Brüsszel-ellenes kampányát követő irányított kérdésekkel teli kérdőív akkora válaszhullámot váltott ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint ez volt minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja. A válaszadók 99 százaléka ráadásul a kormánnyal értett egyet abban, hogy Brüsszelt meg kell állítani – mondják –, és ez köszönőlevelet érdemel. A nemzeti konzultációban részt vevőknek kiküldendő köszönőlevél korábbi sajtóhírek szerint hivatalosan nem is elsőbbségi küldemény, a posták mégis azt az utasítást kapták mellé, hogy azonnal kézbesíteni kell a címzetteknek, amint megérkezik a postára. Az ügyben a Jobbik a birtokába került dokumentumra hivatkozva feljelentést is tesz hivatali visszaélés gyanújával.

Szerdán a Posta azt írta, hogy a NISZ Zrt. (Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., ha nem tudná) adott megbízást a köszönőlevelek kézbesítésére, és a megállapodás elsőbbségi kézbesítésről szólt. Ezért kellett a leveleket a Postának kiemelten kezelnie.

Belső utasításra azért volt szükség, mert a borítékon nem szerepelt az elsőbbségi jelzés, a Magyar Posta ezért így hívta fel dolgozói figyelmét a küldemények megfelelő kezelésére

– írták. Június 22-én érkeztek be a postákra az első nemzeti konzultációs köszönőlevelek, ezek kézbesítése a következő napon meg is kezdődött. Ezen a héten várhatóan további küldemények érkeznek, amelyek kézbesítését a megérkezést követően haladéktalanul megkezdi a Magyar Posta – zárták közleményüket.

 

Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.