Harminc kilogramm nyomonkövethetetlen készétel forgalomba hozatalát tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal abban a Batthyány téri palacsintázóban, amelyet a Hepinagyi kft. üzemeltet.
Bezáratta a Nébih a Hepinagyi Kft. egyik budai palacsintázóját, ehhez a céghez tartoznak a Nagyi palacsintázója étkezdék, amiből egész hálózat van Budapesten. A hatóság szerint a palacsintázó számos ponton megsértette a jogszabályokban előírt élelmiszer-biztonsági és higiéniai követelményeket. A közleményükben ugyan nem szerepelt, hogy melyik budai Nagyi palacsintázójáról van szó, ám olvasóinktól úgy értesültünk, hogy a Batthyány téri büfé a bezárt üzlet.
Amellett, hogy az üzlet valamennyi helyisége és berendezése erősen szennyezett volt, nem működtették a kötelezően előírt HACCP-rendszert, nem volt biztonságos az ételkészítési technológia, továbbá nem volt megfelelő a takarítási utasítás sem. A személyzet élelmiszer-biztonsági oktatásáról szintén nem tudtak igazoló dokumentumot bemutatni.
Az üzlet szemmel láthatóan régóta takarítatlan helyiségeiben a hűtő- és fagyasztóberendezéseket jeges, szennyezett és rozsdás állapotban, több esetben belső világítás nélkül használták. A hűtőkben fedetlenül tárolták egymás mellett a túrókrémet, a milánói makarónit, a gyümölcssalátát, a tejszínes-sonkás gombakrémet és a sertéspörköltet, esetenként az ételek előkészítéséhez használt kanállal együtt. A tálalópulton szintén fedetlenül, szennyeződésnek kitéve kínálták a kakaóport, diót, mézet és mogyorókrémet.
Az ellenőrök 30 kilogramm jelöletlen, nyomon követhetetlen készételt különítettek el, egyúttal elrendelték annak élelmiszer-hulladékként történő megsemmisítését. A helyszínen tapasztalt súlyos, a fogyasztók egészségét veszélyeztető hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették az étterem ételkészítő és -forgalmazó tevékenységét.
A vendéglátóhely ételkészítő tevékenységét akkor folytathatja, ha a 24 órás üzemeltetéshez igazított takarítási utasítást kidolgozták, a másik üzletben előre megsütött palacsinta készítésére épített technológiát biztonságossá tették, a HACCP-rendszert átdolgozták, a dolgozók soron kívüli élelmiszerbiztonsági oktatását elvégezték és a rendezett üzletet, valamint a biztonságos üzemeltetéshez feltételül szabott dokumentumokat a NÉBIH szakembereinek bemutatták.
Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható.