Vállalkozás MTI 2016. november. 15. 06:38

Az Uber után újabb szolgáltató dobta be a törölközőt

Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber autómegosztó szolgáltatás egyik szellemi utódjának tekintettek – írja keddi számában a Magyar Idők.

A lap ismertetése szerint a cégnek az a kombinált szolgáltatása nem érhető el, ami "gyakorlatilag taxis szolgáltatásnak minősül". Ennek a lényege az volt, hogy sofőrrel együtt lehetett autót bérelni, okostelefonos applikáció segítségével, és a fővárosi taxirendeletben megállapított fix tarifánál olcsóbban.

A két szolgáltatás – az autóbérlés és a sofőrszolgáltatás – ugyanakkor külön-külön továbbra is elérhető a cég honlapján közzétett tájékoztatás szerint.

Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke szerint a szolgáltatás leállása azt sejteti, hogy a cég működése nem felelt meg a taxistevékenységre vonatkozó szabályozásnak.

Véleménye szerint számos cég próbálja meg kijátszani a törvényi szabályozást, ideig-óráig tudnak is működni, azonban amikor a tevékenységük átlép egy nagyságrendet, és a hatóságok számára nyilvánvaló lesz a működésük jellege, akkor megbüntetik őket.

Ennek ellenére a piacon fellelhetők kisebb-nagyobb vállalkozások, amelyek sárga fólia és rendszám nélkül tevékenykednek, sofőrszolgálatok vagy autókölcsönzési tevékenység mögé bújnak, de a törvényi szabályozás ebben a kérdésben szigorú és egyértelmű – mondta Metál Zoltán.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.