Hiába produkálta minden idők legnagyobb profitját az Apple, a tőzsde mégis hálátlannak bizonyult, és éppen a céget csúcsra járató iPhone bizonytalanítja el a jövőképet. A hagyományosan titokzatoskodó cég, amely újabb nagy dobással sem állt elő, az indiai piac meghódításával és szolgáltatásokkal enyhítheti iPhone-függőségét.
Meg nem értett jó tanulónak érezheti magát a kaliforniai Apple. December végén zárult pénzügyi negyedévének 75,9 milliárd dolláros bevétele és 18,4 milliárdos nyeresége rekord volt a cég történetében, és három hónap alatt ilyen összegű profitot a világon még egyetlen vállalat sem ért el.
A tőzsde mégis hálátlannak bizonyult, az eredmények múlt heti ismertetését követően 6,5 százalékot esett az Apple részvényének árfolyama, ami az utóbbi hat hónapban már összesen az ötödével zuhant. És ezzel veszélybe került a legértékesebb tőzsdei cég címe is, amit könnyen elorozhat a Google nemrég létrehozott holdingja, az Alphabet.
A meglepő piaci reakció oka, hogy a befektetők a negyedéves jelentés más számaira figyeltek. Az Apple a karácsonyi szezont is magában foglaló három hónapban 74,8 millió darab iPhone okostelefont adott el, ami ugyan szintén csúcsdöntés, ám alig haladja meg az egy évvel korábbi 74,5 milliót. És hiába kaszálja le az Apple az okostelefonok piacán elérhető profit döntő részét, a számok azt mutatják, hogy az iPhone eladásai már tetőztek, oda a korábbi két számjegyű növekedés. Ez pedig azért viseli meg a részvényárfolyamot, mert a kaliforniai cég túlságosan függővé vált az okostelefonjaitól.
Legutóbbi, szeptemberben zárult pénzügyi évében 234 milliárd dolláros bevétel mellett története legnagyobb, 53,4 milliárdos nyereségét gyűjtötte be – multinacionális cégek sora lenne boldog, ha nem a profitja, hanem az éves forgalma lenne ennyi –, ám ennek bő kétharmada az iPhone különböző verzióiból származott. Azt pedig a cég élén a 2011-ben elhunyt legendás alapító, Steve Jobs helyébe lépett Tim Cook jegyezte meg az eredményeket ismertetve, hogy a jelenlegi negyedévben várhatóan mérséklődik az Apple bevétele, amire 2003 óta nem volt példa.
A 2007-ben bemutatott iPhone tette a világ legértékesebb tőzsdei cégévé az Apple-t, és kiemelkedő szerepe ugyanemiatt most elbizonytalanítja a jövőképet. A 2010-ben debütált iPad táblagép ugyan kategóriát teremtett, de a tavalyi utolsó negyedévben eladott 16,1 millió darab jócskán elmarad az egy évvel korábbi 21,4 milliótól. Az asztali és hordozható Mac számítógépek értékesítése pedig 4 százalékkal mérséklődött.
A hagyományosan titokzatoskodó cég nem állt elő újabb nagy dobással, az Apple TV messze van attól, hogy átvegye a nappali fölötti uralmat, és több tekintetben kevesebbet tud, mint versenytársai. A múlt héttől Magyarországon is forgalmazott Apple Watch okosóra ugyan valószínűleg piacvezető a kategóriájában, de az Apple nem közöl eladási adatokat, ami elemzők szerint azt jelentheti, hogy az új termék nem hozza a remélt forgalmat. A 2014 végén az értékesítést csúcsra röpítő, nagyobb képernyős iPhone 6 és 6 Plus tavaly bemutatott frissített változatai pedig nem hoztak sok újdonságot.
Az okostelefonok piaca világszerte egyre telítettebb. Akik iPhone-t akartak, mind többen már rendelkeznek vele, s lassabban cserélnek újabb verzióra. A diadalmenet az Apple jelenlegi legfontosabb régiójában, a Hongkongot, Tajvant és Kínát magában foglaló kínaiban is megtorpanni látszik. 2015 utolsó három hónapjában ugyan 14 százalék volt a növekedés, de ez jócskán elmarad a legutóbbi pénzügyi év 84 százalékos száguldásától. A kínai gyártók egyre nagyobb konkurenciát jelentenek, és a Huawei, illetve a Lenovo után a magát sok tekintetben az Apple követőjének tartó Xiaomi is világpiaci babérokra tör. Ráadásul az okostelefonok forgalmazóit ugyanaz aggasztja, mint a világgazdaság többi szereplőjét, hogy vége a kínai gazdaság mindent elsöprő növekedésének, mert a GDP tavaly 25 éve a legkisebb mértékben, 6,9 százalékkal gyarapodott, ami kihat a lakosság költekezésére is.
Az utóbbi nyolc és fél évben elért, az iPhone diktálta szédületes gyarapodás után az Apple meg kell hogy találja a – várhatóan kevésbé nyaktörő – növekedés új forrásait.
Van honnan és hová építkezni
A keresést segíti, hogy a cégnek elképesztő nagyságú, 205 milliárd dolláros likvid tartaléka van, amiből bőven juthat fejlesztésre, illetve ígéretes cégek és technológiák felvásárlására. A Szilícium-völgyben keringő hírek alapján az Apple elektromos autó fejlesztésén dolgozik – a korábban emlegetett okostévéről már nem szól a fáma –, de minimum olyan rendszeren, ami az Apple CarPlay utódjaként a modern gépkocsik fedélzeti számítógépeit illesztheti be a felhasználói univerzumába.
Azt is találgatások fogadták, amikor idén januárban kiderült, hogy az Apple megvette az arcok és arckifejezések felismerésével foglalkozó szoftveréről ismert Emotient céget, amelynek algoritmusa képes különbséget tenni az öröm, az undor, a düh és a meglepetés kifejezése között. Úgy vélik, hogy az Apple – amely az iOS operációs rendszerbe már beépítette a felhasználó szóbeli kérdésére válaszoló Siri digitális asszisztenst – a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségeivel is kísérletezik, amivel a kiterjesztett, illetve a virtuális valóság irányába veszi az utat.
Nem tartják véletlennek, hogy a negyedéves eredmény ismertetésekor elhangzott egy másik szám is: a vizsgált három hónapban először érte el az egymilliárdot azoknak az Apple-eszközöknek – de főleg okostelefonoknak és táblagépeknek – a száma, amelyek aktívak voltak, azaz legalább egy applikációt letöltöttek rájuk, illetve zenét, filmet, e-könyvet vásároltak velük. A Goldman Sachs amerikai befektetési bank elemzői már tavaly fölvetették, hogy az Apple-re jobb lenne mindinkább szolgáltató cégként is tekinteni.
A világszerte aktív egymilliárd eszköz ugyan elmarad a Google nyílt forráskódú Android operációs rendszerét futtatók 1,4 milliárdos táborától, ám az számos „gazda” között oszlik meg, míg az Apple szoros ellenőrzés alatt tartja a saját készülékeit. Ezek pedig olyan lehetőséget adnak tartalomértékesítésre, amivel az Apple riválisai nem rendelkeznek.
Az alkotóelemek már kezdenek összeállni, de a cég még az út elején tart. Az iTunes és az App Store olajozottan és globálisan működik – az Apple-nek 30 százalékos jutalékot hozva –, de a hitelkártyát helyettesítő mobilfizetés, az Apple Pay még csak az USA-ban és Nagy-Britanniában hozzáférhető. Az Apple Music streaming zeneszolgáltatás ugyan jól rajtolt, de a piacvezető svéd Spotify pozícióit egy ideig még nem fenyegeti, s egyelőre csupán pletykák szólnak a Magyarországon épp nemrég megjelent Netflix online filmszolgáltató vetélytársának fejlesztéséről.
Nem estek kétségbe az Apple cupertinói székhelyén a kínai piaci növekedés lassulásától sem. Új célpontként ugyanis ott van a Kínával vetekedő népességű India, amelynek a dél-koreai Samsung és a helyi gyártók által uralt okostelefon-piaca még meghódításra vár. Igaz, India szegényebb, ott az okostelefonok átlagos ára 130 dollár, míg a gazdagabb Kínában ennek a duplája.
Erre is megvan azonban az Indiában egyelőre 2 százalék alatti részesedéssel bíró Apple válasza. A következő fejlődési lépcsőt jelentő iPhone 7 mellett az olcsóbb iPhone 5 verzió megjelenéséről szólnak a találgatások, amely Indiában és más szegényebb országokban teheti megfizethetővé az Apple okostelefonját. A kaliforniai cég tavaly indiai partnerei számát gyarapította, s az idén már közvetlen kiskereskedelmi árusításra kért engedélyt a gazdasági reformokat végrehajtó Narendra Modi kormányától. Az iPhone 6S pedig tavaly októberben a korábbinál kisebb késéssel jelent meg Indiában, ahol kamatmentes hitellel is bátorítják a megvásárlását.