Vállalkozás MTI 2016. január. 27. 05:25

Újabb kormányzati ötlet a hipermarketek megadóztatására

A kormány lengyel mintára különadóval sújtaná a nagyobb forgalmú áruházláncokat, bár előbb megvárják, hogy nem kaszálja-e el Brüsszel a lengyel sarcot, ahogyan elkaszálta a korábbi sávos magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, amellyel szintén a hipereket próbálták büntetni.

A lengyelországi kiskereskedelemben tervezett különadó mintájára tavasszal újabb adóval próbálná sújtani a kormány a nagy forgalmú áruházláncokat – írta szerdán a Magyar Idők.

A bevezetés attól függ, hogy kedvezően alakul-e a lengyelországi kiskereskedelemben tervezett különadó sorsa, vagyis elkaszálja-e azt Brüsszel – mondta Szathmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa a napilapnak. Ha kedvezően alakul, akkor a jövő évi költségvetés tavaszi tervezésekor dönthetnek az új adóról.

A lengyel különadó az elképzelések szerint a legalább havi 1,5 millió zloty (105 millió forint) bevételt elérő kereskedelmi vállalatokra vonatkozik majd, míg az alacsony forgalmú kisebb üzletek nem fognak adót fizetni.

Túry Gergely

Magyarországon a korábban sávos adókulcsok alapján megállapított élelmiszerlánc-felügyeleti díjat tavaly brüsszeli döntés nyomán kellett visszaállítani az eredeti, egykulcsos mértékre. Szatmáry Kristóf szerint ez a lengyel elképzelések kapcsán is várható, ezért most – mint mondta – figyelik a varsói eseményeket, Brüsszel reakcióját.

A kormány továbbra sem tett le arról, hogy a progresszív adókulcsok miatt az év végén kivezetett élelmiszerlánc-felügyeleti díj után a nagy cégeket "jobban bevonják a magyarországi közteherviselésbe" – mondta Szathmáry.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.