Vállalkozás hvg.hu 2015. január. 05. 13:25

Ezt tervezik Putyinék: Moszkvából Pekingbe gyorsvasúttal

Olyan nagysebességű vasútvonal kialakítását tervezi Oroszország, amellyel Moszkvából két nap alatt elérhető lenne Peking. Jelenleg hét nap alatt lehet átérni az orosz fővárosból a kínaiba.

Gyorsvasúttal kötné össze Oroszország Moszkvát Pekinggel – írja a Business Insider. Jelenleg 7 napba telik eljutni az orosz fővárosból a kínaiba, ráadásul nem is ugyanazon a vonaton kell megtenni az utat, hanem át kell szállni.

A hírek szerint a Kreml a kínai állami CRH társaságot bízta meg azzal, hogy vigye végig a projektet. Korábban arról lehetett hallani, hogy a francia Alstom építené meg a Moszkva és Kazany közötti vasúti szakaszt, ám mivel az ukrán válság miatt hűvős az európai-orosz viszony, a CRH lett a teljes vonal kivitelezéséért felelős cég.

A több mint 7 ezer kilométeres útvonal ˜– ez háromszor lenne hosszabb a jelenlegi leghosszabb, szintén Kínában működő gyorsvasúti pályánál – felváltaná a transzszibériai vasútvonalat. A projektről állítólag többször is szó esett az orosz, illetve kínai miniszterelnök találkozóin.

A hírek szerint a vasútvonal megépítését, fejlesztését német cégek, köztük a Volkswagen, BMW és Mercedes erősen támogatja, mivel így könnyebben és gyorsabban tudnának alkatrészeket és más árukat mozgatni gyáraik között. A cikkből az azonban nem derül ki, hogy mekkora összegbe is kerülne a vonal kiépítése, és hogy mindezt ki finanszírozná. Mi arra tippelnénk, hogy inkább a kínaiak szállnának be pénzzel, hiszen az oroszok az olcsó kőolaj és a nyugati szankciók miatt nem állnak valami fényesen.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.