2014. december. 30. 10:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. december. 30. 15:34 Vállalkozás

Hibrid repcsi – Honda motorral

Elektromotoros, akkumulátoros, hibrid járműről ma még csak az autók jutnak eszünkbe. És talán még a németek és a koreaiak által tesztelt városi hibrid buszok. De a környezetkímélő rendszert már tesztelik repülőgépen is.

A Cambridge Egyetemen zajlik az a technológiai fejlesztés, amiből hamarosan akár az az áttörés is bekövetkezhet, hogy a hibrid hajtás elhagyja a földet. A rendszer repülni fog. Sőt, már meg is tette! Mint azt elsőként idehaza az sg.hu megírta: a britek már sort kerítettek az első ilyen tesztrepülésre is.

Nem holmi modellre kell gondolni, hanem egy valóban létező, igaz, apró, és kicsit átalakított repülőgépre. A hibrid hajtáslánc repülőgépbe építését az tette lehetővé, hogy az utóbbi években a lítium-polimer akkumulátorok mérete is, de főként a tömegük drasztikusan csökkent – miközben a kapacitásuk ugrásszerűen megnőtt.

A tesztrepülésre használt hibrid repülőt természetesen hagyományos erőforrással is ellátták; egy speciális, négyütemű Honda motor végzi a felszálláshoz és az utazási magasságba emelkedéshez szükséges munka nagyobbik részét – amit megtámogat a szárnyakba épített 16 cella árama is besegít. Ez utóbbiakat aztán le is állítják, illetve: menet közben tölthetővé válnak. A végeredmény: 30 százalékos fogyasztáscsökkenés.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.