A Harvard Business School egyik tanulmánya szerint ha a munkanap végén 15 percet azzal töltünk, hogy leírjuk az aznap velünk történteket, és kiemeljük a jó történéseket, akkor jobb teljesítményt tudunk elérni, mint ha nem foglalkoznánk ezzel.
Egy egyszerű módszerrel komolyan meg lehetne nyomni a hatékony munkavégzést. A Harvard Business School egyik tanulmánya szerint érdemes lehet minden munkanap végén 15 percet arra szánni, hogy leírjuk, pontosan mi történt aznap a munkahelyen és mit csináltunk jól – írja a Business Insider.
A kutatók két csoportra osztották a résztvevőket, az egiyk csoportnak 10 napig kellett írniuk az aznapi munkahelyi történéseket, le kellett írniuk azt is, hogy mi az, amit jól csináltak akkor. A kontrollcsoportnak nem kellett naplót vezetnie.
A kutatók azt találták, hogy akik leírták, hogy mi történt velük aznap, mit csináltak jól, ott nagyobb volt az önreflexió is, rendszerezni tudták azokat a pontokat, ahol javulni lehet. A naplózós csoport 23 százalékkal jobb teljesítményre volt képes a munkahelyen, mint az a csoport, melynek nem kellett foglalkoznia rendszeres jegyzeteléssel.
A kutatás egyik vezetője, Francesca Gino szerint azzal, hogy leírjuk az élményeket, benyomásokat, rendszerezni tudjuk a napunkat, így azt is, hogy mit csináltunk jól, vagy rosszul, és így a szemünk előtt is le van írva – nem csak gondolatban létezik – az, hogy miben teljesítünk jól, és hol kell javítanunk.