Vállalkozás MTI 2014. február. 03. 10:42

Nagyot bukott tavaly ősszel a Ryanair

Öt éve a legnagyobb harmadik negyedévi veszteséget szenvedte el a Ryanair légitársaság 2013-as pénzügyi év október-novemberi periódusában, de nem változtatott éves nyereség előrejelzésén.

A légi közlekedésben hagyományosan gyenge utolsó naptári negyedévben a Ryanair 35 millió euró veszteséget szenvedett el, ami 2008 óta a leggyengébb harmadik pénzügyi negyedéve volt.

Michael O'Leary tulajdonos-vezérigazgató szerint a negyedéves veszteség a jegyárak csökkenésének és a font-sterling gyengülésének tulajdonítható, és ebben a tekintetben megfelelt a várakozásoknak.

A vezérigazgató egyúttal megerősítette, hogy a légitársaság éves eredménye után változatlanul 500-520 millió euró nyereség várható. "A jegyárak alacsonyak, de már nem csökkennek" – mondta.

A Ryanair a harmadik negyedévben 18,3 millió, 6 százalékkal több utast szállított mint egy évvel korábban, bevétele viszont stagnált, 964,4 millió euró lett.

Brit riválisa, az easyJet utasforgalmát 4,2 százalékkal, bevételét pedig 7,7 százalékkal növelte ugyanabban a periódusban.

Miután a száz legnagyobb márka közül a legrosszabbnak hozta ki a brit Which? fogyasztóvédelmi magazin, a Ryanair tavaly bejelentette, hogy csökkenti a poggyász- és beszállókártya díjakat, lehetővé teszi két csomag felvitelét a fedélzetre és bevezeti az előzetes ülőhely foglalást is. Michael Cawley vezérigazgató-helyettes elmondása szerint a változtatások pozitív visszhangra leltek "különösen az előfoglalások terén, ami még soha nem volt ilyen magas".