A hálózat fejlesztésére koncentrál a Mol
A Mol csoport 2013-ban a tavalyit meghaladó eredményt vár, és elsősorban a regionális kiskereskedelmi hálózat fejlesztésére koncentrál.
Molnár József, a Mol Nyrt. vezérigazgatója az olajtársaság 2012-es eredményeit összegző keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: tavaly a külső körülményekben nem történt lényeges változás, ugyanakkor a Mol prioritása a pénzügyi stabilitás megőrzése volt. Kifejtette, hogy a szíriai tevékenységükből - amely 2011-ben még 75 milliárd forinttal járult hozzá a csoport nyereségéhez - származó bevételek kiesését figyelembe véve az egyik legnagyobb eredmény az volt 2012-ben, hogy a Mol csoport meg tudta őrizni stabilitását.
A Mol kedden hajnalban közzétett gyorsjelentése szerint az olajtársaság 149,7 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, három százalékkal kevesebbet, mint 2011-ben. A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti, "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült eredmény (EBITDA) 2012-ben 572 milliárd forintot ért el, s mindössze hét százalékkal csökkent az előző évhez képest a szíriai bevételek kiesése ellenére is.
Molnár József elmondta, hogy az upstream üzletágban (kutatás-kitermelés) - a 2011-es eredményt a szíriai bevételektől megtisztítva - kissé jobb volt az eredmény 2012-ben; ez részben a szénhidrogén árak csökkenésének, részben pedig annak köszönhető, hogy a dollár mind a forinttal, mind a horvát kunával szemben erősödött, ez pedig javította a forintban mért eredményeket.
Negatív tényező ugyanakkor, hogy Szíriából 2011 októbere óta nincs realizált jövedelme a Mol-nak, az ezen kívüli upstream termelés pedig körülbelül 9 százalékkal csökkent, miközben Magyarországon a földgázszabályozás is csökkentette az eredményeket.
A downstream iparágban (feldolgozás-kereskedelem) az eredmény bár jobb mint 2011-ben, de még nem eléggé - fejtette ki. A javuló eredmény részben a növekvő finomítói árréseknek köszönhető, részben az erősebb dollárnak, emellett jobb volt a termékszerkezet, és 2012-ben teljesült az új downstream program első szakaszában tervezett hatékonyságjavulás, ami 150 millió dollár megtakarítást eredményezett. Ugyanakkor visszaesett a piaci kereslet, voltak hosszabb termeléskiesések karbantartás miatt, és a petrolkémiai szegmens veszteséges volt - ismertette Molnár József.
A beruházásokról a vezérigazgató elmondta: 2012-ben 291 milliárd forintot költöttek beruházásokra az előző évi 275 milliárd forinttal szemben. A befektetések az upstream üzletágban elsősorban Kurdisztánban, Közép-Kelet-Európában, és Oroszországban valósultak meg, a downstream üzletágban pedig a meglévő létesítmények fenntartását szolgáló beruházásokat hajtottak végre, kiskereskedelmi fejlesztéseket véheztek, s emellett lezárult a pozsonyi erőmű rekonstrukciója is.
A Mol csoport új kutatási licencekhez jutott Kazahsztánban, Ománban, illetve Csehországban megvásároltak egy kiskereskedelmi hálózatot. Az idei tervek kapcsán Molnár József hangsúlyozta: a beruházások fókuszában az upstream üzletág lesz; Kurdisztánban körülbelül 200 millió dolláros beruházást tervez a Mol, de emellett Kazahsztánban, Oroszországban és Pakisztánban is kutatnak majd. A kurdisztáni tervekről elmondta, hogy Shaikan területére már beadtak egy 25 éves mezőfejlesztési tervet, jelenleg a kurd regionális kormányzat jóváhagyását várják. Emellett Akri-Bijeel területén öt fúrást terveznek végrehajtani.
A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy Oroszországban a Mol a jelenlegi termelés duplázásával számol mintegy 5 éven belül, és Kazahsztánban folytatja a felszíni létesítmények építését. A kutatás-kitermelés területén aktív portfólió-menedzsmenttel szeretnék megújítani eszközeik összetételét - fűzte hozzá Molnár József.
Szólt arról is, hogy a Mol folytatja új downstream programját is, amelynek keretében 250 millió dollár megtakarítással számolnak 2013-ban. A Mol szeretné erősíteni jelenlétét felvevőpiacain, főleg a kiskereskedelmi hálózatban. Molnár József kifejtette, hogy eladósodottsági mutatójukat 30 százalék körülire tervezik.
A 2013-as célok között említette Molnár József, hogy a Mol magyarországi és szlovákiai finomítóinak ismét Európa első néhány legjobb finomítója közé kell kerülnie; ezt elsősorban a hatékonyság javításával szeretnék elérni. Hozzáfűzte: a régiós piac évek óta zsugorodik, és a Mol szerint még nem érte el a mélypontot - ezt 2013-ra várják - így az üzemanyagok iránti kereslet csak 2014-től nőhet.
Ilyen piaci környezetben Molnár József szerint megnő a megszerzett piacok fontossága és a regionális kiskereskedelmi hálózat fejlesztésének jelentősége. A Mol éppen ezért kiskereskedelmi jelenlétének növelését tervezi, és bővüléssel számolnak Romániában, Szlovéniában, Szerbiában és Csehországban, míg Magyarországon és Szlovákiában a piacvezető pozíció megtartásával kalkulálnak.
A vezérigazgató elmondta, hogy logisztikai hálózatukat is fejlesztik tárolók építésével, bővítésével. A Mol csoport 2013-ban összesen 1,5 milliárd dollárnak megfelelő beruházást tervez; ennek 63 százalékát az upstream üzletágban.
Kérdésre válaszolva Molnár József elmondta: a Mol gáztárolója megfelel a stratégiai tárolókra előírt szabályoknak, és "amennyiben az állam tulajdonjogot is szeretne szerezni, az természetesen tárgyalható kérdés".