Vállalkozás MTI 2012. március. 30. 14:54

Drágul és hiánycikk lesz a tojás Európában

Húsvét közeledtével egész Európában drágul és hovatovább hiánycikk lesz a tojás, ami elsősorban az Európai Unió új szabályozására vezethető vissza.

Az európai tojásfeldolgozók pénteken ismertetett adatai szerint azóta, hogy az új szabályok életbe léptek az idén január elsején, 10-15 százalékkal, azaz heti 200 millió darabbal csökkent a tojástermelés az Európai Unióban. Emiatt az árak jelentősen emelkedtek, a feldolgozók adatai szerint akár a korábbi háromszorosára, azaz kilogrammonként több mint két euróra.

Az Európai Bizottság adatai szerint az idén március elején a háztartási fogyasztásra szánt tojás ára átlagosan 55 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, és félő, hogy az árak tovább fognak emelkedni. A háttérben az az uniós rendelet áll, amely előírja, hogy a hagyományos ketreceket olyan módosított tojóketrecekre kell cserélni, melyek nagyobb mozgásteret biztosítanak az állatok számára.

AP / Virginia Mayo

A ketrecek korszerűsítésére szánt határidő lejárt, de az EU-ban 13 országban még hagyományos módon tartják a tyúkokat. Ez német adatok szerint legalább 43 millió tyúkot jelent, az innen származó tojásokat nem szabad eladni az uniós rendelet szerint. De nemcsak a hiányzó mennyiség miatt drágul a tojás, hanem azért is, mert a termelőknek jelentős beruházásokat kellett megvalósítaniuk, hogy megfeleljenek az uniós előírásoknak.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.