2010. december. 13. 15:48 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 13. 18:07 Vállalkozás

Válságadó: Az osztalék harmadát bukták az MTelekom részvényesek

A Magyar Telekom a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján jelezte, hogy a rendelkezésre álló információk alapján az...

A Magyar Telekom a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján jelezte, hogy a rendelkezésre álló információk alapján az igazgatóság tervei szerint az osztalékjavaslat a 2010. évi eredmény után részvényenként 50 forint lesz. A javasolt összeg összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kell tartani. Ezen túlmenően ez az osztalékszint figyelembe veszi a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását.

A közleményben ugyanakkor jelezték, hogy a fenti javaslat az igazgatóság által a későbbiekben a közgyűlés részére előterjesztendő hivatalos osztalékjavaslat függvényében változhat. A hivatalos osztalékjavaslatot az igazgatóság megfelelő időben fogja előterjeszteni, amikor az összes szükséges információ rendelkezésre áll, és valamennyi előfeltétel teljesül. A Magyar Telekom várhatóan 2011. április 12-én tartja 2011. évi éves rendes közgyűlését.

Az osztalék így közel harmadával marad el az egy esztendővel korábbi 74 forinttól, ugyanakkor komoly meglepetést nem okozott, a piac szereplői ugyanis számítottak arra, hogy a válságadó miatt csökkenhet a kifizetés.  A befektetők inkább pozitívan reagáltak a hírekre: a Magyar Telekom jegyzése a bejelentést követő percekben nagyjából egy forintot ugrott.

Ecoline

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.