2010. május. 31. 11:13 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 31. 11:09 Vállalkozás

Mire futja egy cégnek uniós pénzből?

A magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásoknak fontos lehetőséget jelentenek az európai uniós forrásból megvalósuló közberuházások - mondta az MTI-nek Zöld István, a Jánosik és Társa Kft. ügyvezetője, aki hangsúlyozta: cégük, árbevételének tavalyi, 20 százalékos bővülésében is fontos szerepet játszottak az uniós beruházásoknak, és részben 2010-ben is erre alapozzák a 15 százalékot meghaladó bevétel-növekedési tervüket.

A miskolci székhelyű, elsősorban takarítással és építőipari tevékenységgel foglalkozó cég ügyvezetője elmondta: idén eddig 5 milliárd forintnyi szerződés-állománnyal rendelkeznek. A cég az előző évhez képest több mint 20 százalékkal, 5,17 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly, 2010-re pedig 6 milliárd forintos bevétellel számolnak. Zöld István beszámolt arról, hogy a Jánosik és Társa Kft. jelenleg összesen nyolc közintézmény korszerűsítését végzi, mintegy 1,4 milliárd forint összértékben az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében. A gyermekintézményekben kicserélik az ajtókat, ablakokat, szigetelik az épületek falait. Az egészségügyi létesítményeknél pedig az akadálymentesítést végzik, hogy a mozgássérültek is könnyebben eljuthassanak ezekre a helyekre. 
A cég ezenkívül folyamatosan dolgozik Borsod megye több önkormányzatánál a városok, falvak rehabilitációján is, főutcák, város-, és faluközpontok kiépítésén - ismertette Zöld István. Az 1989-ben alapított cég jelenleg 340 munkavállalót foglalkoztat és kiterjedt alvállalkozói körével együtt további több mint 1.000 embernek biztosít munkalehetőséget. A cég saját tőkéje megközelíti az 1 milliárd forintot. Tavaly 200 millió forint volt a cég mérleg szerint eredménye, 10 százalékkal több mint az azt megelőző évben.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.