2008. július. 03. 12:36 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. július. 03. 15:27 Vállalkozás

Starbucks: üzleteket zár be és még nem tudni jön-e Magyarországra

Több mint félezer amerikai egységét zárja be a Starbucks, a világ egyik legismertebb kávézóhálózata. A bezárások oka, hogy az egységek nem hozták az előírt forgalmat, illetve némelyik veszteséges működést produkált. Évek óta keringenek a hírek arról, hogy Magyarországon is nyitnak egységeket, ám erről biztosat nem tudni.

A bezárások egyúttal elbocsátásokkal is járnak, így a cég több mint 10 ezer alkalmazottját küldi el 2009. márciusáig. A egységbezárásoknak összetett oka van. Egyrészt a stagnáló gazdasági helyzet következtében sokkal kevesebb vendég fogyaszt a kávézókban, mint korábban. A másik ok is meglehetősen prózai: a kávézókra nem igaz a mondás, hogy sok jó kávézó kis helyen is elfér. Úgy tűnik, a Starbucks illetékesei nem tartották be a franchise egyik legalapvetőbb előírását, mely szerint nem szabad egymás nyakára ültetni a konkurenciát. A bezárásra ítélt egységek közelében ugyanis megtalálható a hálózat másik üzlete, így egymást teszik tönkre a nem kellő távolságot tartó kávézók.

A hálózat magyarországi terjeszkedését illetően teljes a keveredés. Hetente kelnek szárnyra a nyitásokról szóló hírek, illetve az ezeket cáfoló mendemondák. A hvg.hu információi szerint megvették a jogot és több helyen tárgyalnak üzletnyitásról.

www.franchiseportal.hu 

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.