2008. május. 23. 10:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. május. 23. 12:29 Vállalkozás

Mit ne tegyen, aki Kínában szeretne vállalkozni?

Nem csoda, ha az olimpia és a földrengés mellett lassan már a franchise is eszünkbe jut majd Kínáról. Az országban már 87 ezer működő egység van, köztük megtalálhatóak olyan világmárkák is, mint a KFC vagy a McDonald's, a potenciális fogyasztók száma 1,3 milliárd, a növekedési ráta pedig meghaladja a 10 százalékot. A lehetőség nagy, de a terjeszkedés mégsem olyan egyszerű az európai hálózatok számára. Mire célszerű figyelniük a franchise-átvevőknek?

A kínai piac népszerűsége nem is meglepő a számok ismeretében. , 9,6 millió négyzetkilométeres terület, a 2006-os adatok szerint 2626 millió dolláros GDP.  Ennek a fellendülésnek a franchise jelenti az egyik – egyre elterjedtebb – módját. 87 000 franchise-egység működik az országban, köztük olyan világmárkák üzletei is, mint a Carrefour, Century 21, Papa Jones, KFC vagy a McDonald’s. Ez utóbbi két franchise Magyarországon is igen népszerű.

Ám az európai eredetű hálózatoknak igencsak oda kell figyelniük a terjeszkedéskor, hiszen a kínai törvények és jogszabályok jelentősen eltérnek az európai gyakorlattól. Például a szerződési kötelezettség 3 évre szól. És mivel egyes nagyvárosokban igen drága az üzlethelyiség, ezért szinte lehetetlen ilyen rövid időszak alatt visszanyerni a befektetést.

Ráadásul a jogszabályok lehetővé teszik az átvevő számára, hogy még azelőtt felbontsa a szerződést, hogy az egysége megnyitna. Ez azt jelenti, hogy a franchise-átadó segít az átvevőnek megtalálni a megfelelő egységet, aki ezután felmondhatja a szerződést. Nem tűnik logikusnak, de így van.

Ahhoz, hogy valaki franchise-tulajdonos legyen, előzetesen bizonyítania kell, hogy az üzlete nyereséges lesz egy bizonyos adott időszakon belül. Ezt a szabályt azonban valószínűleg megváltoztatják a jövőben. Ami szintén nagyon fontos: ha Kínában szeretnénk franchise-t indítani, ne feledjük a márkanevet ideogrammákra fordíttatni.

Forrás: http://www.franchiseportal.hu/

 

 

 

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.