2007. október. 10. 13:18 Utolsó frissítés: 2007. október. 10. 14:11 Vállalkozás

Növelhetik az áfakulcsot, törölhetik a hipát?

A Deloitte és a PwC lehetségesnek, a KPMG pedig szinte kizártnak tartja, hogy a helyi iparűzési adó (hipa) megbukjon csütörtökön az Európai Bíróságon. Ha mégis, az államnak közel ezer milliárd jogtalanul beszedett adóforintot kellene visszafizetnie, és évi 350-400 milliárd forintot pótolnia a költségvetésből. Milyen forgatókönyvek lehetségesek?

Számolnak a hipával
Egyszerűsítési célt szolgál az a 2008-as adócsomagban tervezett módosítás, amely szerint az iparűzési adóalap eszközérték-arányos megosztásához – az eszközérték megállapításakor – a kis értékű (100 ezer forint alatti) tárgyi eszközöket csak egyszer, egy összegben, a bevezetés évében lehetne figyelembe venni, a jelenlegi két év helyett.

Forrás: Deloitte adóhírlevél
"Aki biztosat ígér, az komolytalan" – mondta a hvg.hu-nak Oszkó Péter, a Deloitte adómenedzsere a hipa sorsával kapcsolatban, amelyről véglegeset csak az Európai Bíróság holnapi ítélethirdetése után lehet majd tudni.

A bíróság csütörtökön arról dönt, miként értelmezhető a csatlakozási szerződés, amely kimondja: Magyarország 2007. december 31-éig fenntarthatja a helyi önkormányzatok által a cégeknek meghatározott ideig nyújtott iparűzési kedvezményeket, vagyis például adómentességet.

Ítéletével a bíróság arról is határoz, követelhetnek-e a magyarországi cégek mentességet az iparűzési adó beszedése alól, azaz megfelel-e a hipa a forgalmi adó kritériumainak. Ilyen típusú adóból az EU-tagországokban ugyanis csak egy lehet, ami Magyarországon jelenleg az áfa.

A bíróság a forgalmi típusú adóról korábban már állást foglalt:
  • olyan adónem, amely tárgyi és személyi hatályát tekintve általános jellegű,
  • összege az adóalanyok által értékesített termékek és nyújtott szolgáltatások árával arányos,
  • a forgalmazás, azaz a termékek és szolgáltatások értékesítésének minden egyes szakaszában fizetendő,
  • az értékesítés korábbi szakaszaiban fizetett adó a beszerzési árak elszámolásával vonható le úgy, hogy azt végső soron a fogyasztó viseli.

 A júniusi tárgyaláson a hipa miatt az állammal pereskedő cégek képviselői úgy vélték, hogy a hipa forgalmi típusú, a kormány és az Európai Bizottság képviselői viszont már akkor sem értettek ezzel egyet. Az ítélet meghozatalánál példaértékű lehet az olasz precedens, ahol a magyarországihoz hasonló olasz regionális adót (IRAP) nem törölte a luxemburgi székhelyű bíróság tavaly ősszel. A bírák szerint az IRAP olyan jellemzőkkel bír, amelyek megkülönböztetik a hozzáadott értékadótól, és így nem minősíthető forgalmi adónak.

© Túry Gergely
Ezzel szemben a hipa jobban hasonlít egy hozzáadott értékadóra, mivel nem vonható le belőle az értékvesztés, az értékcsökkenés, valamint a bérköltség – mutatott rá a magyar és az olasz iparűzési adó közti különbségre Oszkó Péter, aki nem zárja ki, hogy október 11-én az Európai Bíróság forgalmi adónak minősítse az iparűzési adót, és emiatt törölje azt. Ezáltal jelentősen javulna a magyar gazdaság versenyképessége és cserébe mindössze egy-két százalékos inflációs hatással kéne számolni egy éven belül – hangsúlyozta az adószakértő. A hipa törlésével kieső évi 350 milliárd forint önkormányzati bevétel pedig az ingatlanadó kivetésével és az áfa egy-két százalékos emelésével egyszerűen pótolható. Más alternatívát vázolt Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers (PwC) adópartnere, aki szerint ezt a hipából származó bevételt az szja, az ingatlanadó, illetve valamilyen profitadó kombinációjával lehetne kompenzálni.

Alternatívák a hipa helyett (Oldaltörés)

Demszky ragaszkodik a hipához
Budapest az iparűzési adó nélkül működésképtelen lenne – mondta Demszky Gábor főpolgármester nemrégiben a Napi Gazdaságnak. Erre az évre Budapest költségvetésében 167 milliárd forint iparűzési adóból származó bevétellel számolnak. Enélkül a főváros pénzügyi gazdálkodása alapjaiban rendülne meg – vélekedett a főpolgármester.
Megkérdőjelezhetetlennek tartja azonban a hipa létét Szmetana György, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) adószakértője. A magyar iparűzési adóból évente befolyó közel 400 milliárd forintos bevételt szerinte nem lehetne más adóból behajtani, ezért meggyőződése, hogy nincs alternatívája ennek az adóformának. A helyi önkormányzatoknak, mint mondta, nagy érvágást jelentene az adónem bukása, mivel ahol volt rá lehetőség, kivetették az iparűzési adót, ami fő bevételi forrásként be is épült a költségvetésükbe. Jelenleg 2651 települést érintene egy esetleges,  önkormányzati szempontból kedvezőtlen bírósági ítélet.

Lőcsei elismerte, hogy katasztrofális hatással lenne a magyar önkormányzatok gazdálkodására, ha az Európai Bizottság (EB) az uniós áfadirektívával ellentétesnek minősítené a magyar helyi iparűzési adót. A PwC szakértője attól tart, hogy a hipa bukásával az önkormányzatoknak 2004-ig visszamenőleg vissza kellene fizetniük a jogtalanul beszedett adó összegét a cégeknek. Hacsak nem dönt úgy a bíróság, hogy kizárólag a jövőben ne szedjék be ezt az adót.

© Túry Gergely
Ebben az esetben rosszul járnának viszont az állammal pereskedő cégek, hiszen sérelmük jogosnak bizonyulna, mégsem kapnának kártérítést. Kizárólag az uniós jogot vagy szerveket érintő ügyekkel foglalkozó bíróság két beadványt tárgyalt: az egyik a Zala Megyei Bíróságtól, a másik a Vas Megyei Bíróságon keresztül a Legfelsőbb Bíróságtól érkezett. Az első alapügy azért indult, mert a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal több, 2005-ben hozott határozatával helybenhagyta a különböző önkormányzatok által a KÖGÁZ Rt., az E.ON IS Hungary Kft., az E.ON DÉDÁSZ Rt., a Schneider Electric Hungária Rt., a Tesco Áruházak Rt., az OTP Garancia Biztosító Rt., az OTP Bank Rt., az Erste Bank Hungary Rt. és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt. számára a 2005. évi adóelőleg megfizetésére vonatkozóan kibocsátott fizetési meghagyásokat. A vasi közigazgatási hivatalt ugyanezért az OTP Garancia Biztosító Rt. perelte be.

A másik két szakértővel ellentétben kicsit sem optimista Gombkötő Bálint, a KPMG adómenedzsere, aki minimális esélyt lát arra, hogy az Európai Bíróság jogellenesnek minősítse a hipá-t. E véleményét nemcsak az olasz IRAP ügyében született döntésre alapozza. Szerinte a hipa jövőjéről és a várható ítéletről az is sokat elárul, hogy ki sem kérték az Európai Bíróság munkáját segítő főtanácsnokok véleményét, ahogyan általában tenni szokták, és tették Olaszország esetében is. A csütörtöki ítélet szerinte egy gyorsított eljárás eredménye lesz, melyben a bírák várhatóan összeegyezethetőnek találják a hipát az uniós joggal.

Gombkötő szerint amennyiben mégis a direktívával ellentétesnek minősítenék a magyar iparűzési adót, úgy elismernék, hogy a hipa egy olyan tiltott forgalmi adó, amelyet a cégek a vevőikre hárítottak át, vagyis végsősoron nem a vállalkozások terhe. A hipa az áfára ugyanis csak ez esetben hasonlíthatna. Az iparűzési adó esetleges visszatérítése ezáltal sok esetben kimeríthetné a Ptk.-ban megfogalmazott jogalap nélküli gazdagodás kategóriáját, így még egy pozitív döntés esetén is csupán kivételes esetben járhatna vissza a gazdálkodónak az adó - hívja fel a figyelmet a szakértő.

Az Európai Bíróság egyébként a hetvenes évek vége óta figyeli, hogy az uniós direktíva alapján milyen adók eshetnek a forgalmi adó besorolás alá, de az idáig vizsgált mintegy 20 adónemből mindössze egyetlen dán adó bukott meg. A dán elvonás egy néhány százalékos munkanélküli járadék volt, amelyet szintén áfaalapon, az áfa mellett szedték be a dánoktól. Ez a járadék tehát apró formai különbségektől eltekintve azonos volt az áfával. Mielőtt még azt hinnénk, hogy ez jó hivatkozási alap lehet a hipa esetében,  az igazság az, hogy a magyar iparűzési adó semmilyen tekintetben nem hajaz a dán járadékra - hangsúlyozta a KPMG adómenedzsere.

Szabó Zsuzsanna - Salgó Andrea

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.