2013. február. 15. 18:41 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 15. 18:40 Karrier

Visszaállítaná a négyéves szakiskolai képzést az ellenzék

A négyéves szakiskolai képzés visszaállítását szorgalmazták pénteken az ellenzéki egyeztetésen.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt negyedik oktatáspolitikai megbeszélésről közleményt adtak ki.

E szerint a baloldali pártok úgy látják, a szakképzés és a felnőttoktatás az elmúlt években sokat vesztett korábbi értékéből, az ott megszerzett tudás pedig a hasznosíthatóságából.

Erre hivatkozva sürgetik, hogy a szakiskolai képzés három helyett ismét négy évig tartson, és visszaállítanák a nappali szakképzés közismereti jellegét.

Az ellenzéki szervezetek szerint az élethosszig tartó tanulás lehetőségének megteremtéséhez erőteljes állami finanszírozást kell biztosítani a felnőttképzésben és a felnőtt szakképzésben, valamint képzési programokat kell indítani a funkcionális analfabetizmus felszámolására, amely több mint másfél millió ember elhelyezkedését teszi lehetetlenné.

A szocialista párt által kezdeményezett ellenzéki megbeszélések január elején indultak közjogi kérdések megtárgyalásával. Azóta gazdasági, oktatási, kül- és nemzetpolitikai, valamint foglalkoztatáspolitikai kérdésekről és Budapest jövőjéről is egyeztetnek. Az MSZP 19 témát javasolt a várhatóan március végéig tartó tárgyalássorozatra, amelyen az LMP és a 4K! nem vesz részt, míg az Együtt 2014 csak a közjogi tárgyú megbeszélésekre megy el.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.