A lélektannal foglalkozók szerint a kiégettség olyan állapot, amely három területen jelenik meg: érzelmi kifáradás, elszemélytelenedés és az egyéni teljesítmény hiányának érzete jellemzi. A pszichológusok hangsúlyozzák, hogy az orvosi munka jellegzetesen olyan tevékenység, amelyben a kiégettség, az eltompultság érzése gyakran megjelenik. Az orvosi pálya hivatás: a jó doktorok általában perfekcionisták, a tökéletes teljesítményre törekszenek, de ennek elérése az egészségügyben szinte lehetetlen.
 
Az utóbbi években a szakirodalom sokat írt arról, hogy mind több gyakorló orvos érzi úgy: kiégett, és legjobb volna munkáját abbahagyni. Tait D. Shanafelt és munkatársai orvoskollégáik ilyen irányú lélektani változásait elemezte. A munkacsoport 556 klinikai orvost kérdezett meg. A foglalkozáshoz, a mindennapi feladatokhoz kötődő érzelmi viszonyokon túl figyelembe vették a doktorok társadalmi körülményeit, beosztását és munkakörülményeit is.

A megkérdezett amerikai orvosok 68 százaléka vallotta, hogy munkájának legfőbb értelme a beteggyógyítás, 19 százalékának a tudományos kutatás volt a legfontosabb, 9 százalék a tanítást tette az első helyre. Csak három százalék érezte úgy, hogy a pontos ügyintézés adja a legtöbb örömet.
 
A kiégettség érzésének három feltétele a doktorok egyharmadánál volt jelen. Ez attól függött, hogy az általuk legfontosabbnak tartott tevékenységgel mennyit foglalkozhattak munkaidejükben. Azok többsége érezte magát kiégettnek, akik a munkaidő 20 százalékánál kevesebbet tölthettek azzal, amit a legfontosabbnak véltek. Mivel a gyakorló orvosok számára a betegellátás a leglényegesebb tevékenység, az adminisztratív munka pedig a legkevésbé fontos tennivaló, a kutatók fölhívták a klinikai feladatok szervezőinek figyelmét: igyekezzenek úgy kidolgozni az egészségügyi ellátás rendszerét, hogy az orvos a lehető legtöbb időt azzal tölthesse, amihez ért, és amit szívesen csinál.