A fizetés sohasem elég. Jövedelmi tévérzetek © sxc.hu

Egy nemrégiben közzétett amerikai kutatás szerint a munkavállalók 65 százaléka készül arra, hogy elhagyja jelenlegi munkahelyét, közülük 57 százalék az alulfizetettséget jelölte meg fő okként. A Salary.com vizsgálati eredményeihez hasonlókról számoltak be korábban európai és ausztrál jelentések is. Ugyanakkor a 13500 előre meghatározott pozícióban lévő ember alkotta kutatási mintában azt is kimutatták a szakemberek, hogy az iparági átlagokhoz mérten valójában csak 19 százalék volt alulfizetett, 17 százalékot túlfizettek, s 34 százalék miden szempontból tisztességes kompenzációt kapott.

A munkavállalók alulfizetettség érzése és a piaci valóság közötti rés abból származik, hogy az egyes munkákkal kapcsolatban mindenkinek más a várakozása, az előképe, a percepciója, ráadásul a munkavállalók többnyire úgy érzik, hogy nem aknázzák ki a bennük lévő lehetőséget, s így amellett, hogy alulfizettek, amiatt is veszteség éri őket, hogy nem kapnak lehetőséget valódi képességeik megmutatására. Amikor pedig azt kérdezik, hogy kollégájuk fizetése miért magasabb azonos munkakörben, csak ritkán fogadják el a választ, hogy azért, mert kevesebbet teljesítenek munkatársuknál. Az emberek ugyanis többnyire saját teljesítményüket másokénál és a valóságosnál többre értékelik.

Az alulfizetettség érzése abból is táplálkozik, hogy az inflációkövető fizetésemelések után az emberek úgy érzékelik, mintha körülbelül 10 százalékkal kevesebb jutna nekik. Az elfogadható életszínvonalat ugyanis akkor érzékelik, ha egyre újabb javakat sajátíthatnak el. Ha a fogyasztásukban nincs növekedés, akkor azt visszacsúszásként élik meg, s ezzel összefüggésben alulfizetettnek gondolják magukat. Mi több azt gondolják, hogy más munkaadónál hozzájutnának az általuk elfogadhatónak érzett fizetéshez, ami pótlólagos frusztrációt, s erősödő elégedetlenséget eredményez.

És az állásváltáskor elérhető fizetésemeléshez fűzött remények nem is teljesen alaptalanok, mert a frissen felvetteket gyakran 5-10 százalékkal túlfizetik. Ennek akár bérfeszültség is lehet az eredménye, illetve a későbbiekben a fizetésemelések elmaradása, ami szintén kínos.

Egy további fontos tényezője az alulfizetettségi érzésnek, hogy sokan az egyes beosztásokhoz, címekhez, sarzsikhoz, titulusokhoz bizonyos fizetést és juttatásokat tartanak elfogadhatónak, de ezek egy részét sohasem kapják meg. Felmérések szerint az alkalmazottak 30 százalékának van magasabb sarzsija, mint amit a munkaköre indokolna. A fizetését viszont nem a címhez, hanem a teendőkhöz szabják. Ráadásul könnyen megtörténhet, hogy ugyan abban az iparágban egy alacsonyabb beosztású ember egy nagyobb cégnél többet keres, mint egy magasabb beosztású, de kisebb vállaltnál alkalmazásban álló kollégája.

Ezért ahelyett, hogy valaki e számok ismeretében az alulfizetettség és boldogtalanság érzését választaná, hasznosabb, ha elolvassa a munkaköri leírásokat, áttekinti a viselt felelősség nagyságát, s ezek ismeretében alkot ítéletet a jövedelméről. Ez többnyire elég ahhoz, hogy belássa az adott körülmények között jobb, ha megkapaszkodik az állásában s jövedelmében. Aki azonban még mindig elégedetlen, vagy elég bátor a váltáshoz, akár futhat is.