Csak ha a tanuló vagy a szülő kéri „a bizonyítványosztás ünnepélyes jellegének megőrzése céljából”.
Kedden tárgyalja az országgyűlés azt az e héten benyújtott, rengeteg témáról szóló belügyi törvényjavaslatot, amely az évvégi bizonyítványt törli a kinyomtatandó iratok közül, csak az állami vizsga teljesítéséről kiállított bizonyítványnál tartja meg ezt a kötelezettséget. Feltehetőleg ez utóbbiak közé sorolják az érettségi bizonyítványt is, amelyet az új javaslat nem nevez meg, de a módosítás csak az évvégi bizonyítványokra vonatkozik.
A javasolt új szöveg szerint „az iskolai bizonyítvány az iskola igazgatójának elektronikus aláírásával ellátott digitális biztonsági okmány”, és ebben a formában is közokiratnak minősül. De „a kiskorú tanuló esetén a szülő vagy a nagykorú tanuló kérésére a digitális bizonyítvány alapján papíralapú díszpéldányt is ki kell állítani”. Az indoklás szerint „a papíralapú ügyintézés digitális megoldásokkal való felváltása a köznevelés területén is folyamatban lévő koncepcionális változás”. Azt, hogy aki kéri, az papíron is megkapja a bizonyítványát, „a bizonyítványosztás ünnepélyes jellegének megőrzése céljából” teszik lehetővé.
A törvény e pontja, ha elfogadják, 2025. szeptember 1-jén lép hatályba, de az új szabályt felmenő rendszerben vezetik be, vagyis először „minden iskola kezdő évfolyamán (általános iskola, alapfokú művészeti iskola, kiegészítő nemzetiségi nyelvoktató iskola 1. évfolyamán, gimnázium 5., 7., 9. évfolyamán, illetve szakiskola, készségfejlesztő iskola 9. évfolyamán)” szűnik meg a nyomtatott bizonyítvány.
A változtatás érdekessége, hogy a módosítás a köznevelési törvényben már jelenleg is benne van, méghozzá egy tavaly decemberi törvény alapján, amely 2024. szeptember 1-i hatályba lépést írt elő, vagyis már most így kellene lennie. Annyi különbséggel, hogy a hatályos változat az “év végi” bizonyítványt is kivételnek írja, az új viszont nem. Erről itt írtunk bővebben:
(Nyitóképünk illusztráció)