Itthon Cabrera Martin 2024. október. 12. 10:00

Csobánka nem kér a bányából és a sittlerakóból, még a kormányszóvivő Vitályos Eszter is keresztbe feküdne a teherautók előtt

Se a bányatevékenység újraindítását, se sittlerakót, pláne nem negyedóránként forduló 40 tonnás teherautókat nem akarnak a Pest megyei Csobánkán és Pilisvörösváron, festői tájvédelmi környezetben élők – ebben egyetértés volt a csütörtöki lakossági fórumon, amire csak a tiltakozás kereszttüzébe került, korábbi zűrös ügyeiről ismert vállalkozó cég képviselői nem mentek el. Ott volt viszont a körzet országgyűlési képviselője, Vitályos Eszter kormányszóvivő, aki jelezte: keresztbe fekszik az úton a teherautók előtt, ha a cég engedélyt kap végül.

Csobánkát és Pilisvörösvárt egy festői tájon haladó, kacskaringós út köti össze, ahol jó időben igazi élmény vezetni: a dimbes-dombos tájon egymást váltják az emelkedők és a lejtők, mígnem az utazó – néhány éles kanyar után – Csobánka központjában találja magát. Emellet az út mellett, a két település között nagyjából félúton található egy elhagyott – korábban működő, de 20 éve bezárt – dolomitbánya, amelyet jelenleg kizárólag gyalog, egy rövid ösvényen felsétálva lehet megközelíteni.

Az egykori bányaterülethez csak gyalog lehet eljutni
Cabrera Martin

Ezt, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó, Natura 2000-es természetvédelmi területen található bányát nyitná meg újra a Szűcs-Fuvar Bt. nevű vállalkozás, melynek tulajdonosa Szűcs Gábor és Gáborné. A házaspár korábbi cége többször is bekerült a sajtóba amiatt, mert az általuk máshol üzemeltetett lerakókba az előzetesen bejelentett építési hulladék helyett azbesztet és más veszélyes anyagokat, vagy épp szennyezésmentes föld helyett építési hulladékot helyeztek el – például a városligeti egykori Petőfi Csarnok bontásából származó sittet Dunakeszin.

Nemrég írta meg a 444.hu és az Átlátszó is, hogy az engedély elbírálásáért felelős kormányhivatal tájékoztatása szerint a cég 2025 első negyedévétől négy évig bányászna dolomitot a korábbi, Csobánka-I. bánya újranyitott területén. Mivel ezt részint robbantásos módszerrel végeznék, már ez is nagy hanggal és sok porral járna, nem beszélve a dolomitot szállító teherautók okozta forgalom- és környezetterhelésről. De a Dolomit Operatív Törzs néven összefogó civilek még jobban tartanak attól, hogy ezután, 2029-től kezdődően a kérelmezett engedély szerint a Szűcs-Fuvar Bt. sittel töltené fel a bányaterületet, méghozzá hosszú-hosszú időn át, 10 éven keresztül. Az engedélykérelem elbírálása még folyamatban van, de

ha a vállalkozás megkapja az engedélyt, akkor 2025-2027 között évi 30 ezer m3, 2028-ban pedig 26 ezer m3 ásványi nyersanyagot kíván kitermelni, majd ezután, “rekultivációs” tevékenységként 10 év alatt évi 36 ezer m3 sitt lerakását tervezi.

A HVG által megkérdezett helyiek közül senki sem örült a tervezett beruházásnak: nemcsak a bányában lerakni tervezett hulladéktól, de az újranyitás esetén megnövekvő forgalomtól is féltik a Pilis ékköveként emlegetett falut. „Hagyják békén a Pilist” – mondta egy csobánkai lakos. “Elég megnézni, mennyire túlterhelt Pomáz főutcája, ez az út sem bírna el ekkora forgalmat” – mondta el kérdésünkre az egyik szomszéd településről érkező lakó.

A helyi civilek aktív szervezkedésbe kezdtek a bányanyitás ellen, és létrehozták a Csobánkai Dolomit Operatív Törzs nevű kezdeményezést, valamint online petíciót is indítottak: ezt cikkünk megjelenéséig már több, mint kétezren írták alá. A civilek szerint a település semmit nem nyerne a bánya újranyitásával, a beruházás pedig – a környezeti károkon felül – az ingatlanok értékét is csökkentené, ráadásul munkahelyeket sem igazán teremtene. A környezetvédelmi hatástanulmány szerint a bányavállalkozó ugyanis 2 műszakban mindössze 6 fő speciális szakképzettséggel rendelkező (robbantómester, homlokrakodó, törő-aprító gépkezelő stb.), saját vállalkozásában foglalkoztatott munkavállalót alkalmazna. Tiltakozik a csobánkai és a pilisvörösvári önkormányzat is.

Magyar-Ábel Ágnes, a bányanyitás elleni tiltakozás egyik szervezője
Cabrera Martin

A Dolomit Operatív Törzs csütörtök este lakossági fórumot szervezett Csobánkára, a közösségi házba – ezen ott volt a HVG tudósítója is. Az érdeklődés akkora volt, hogy a résztvevők egy része be se fért a terembe, ugyanis nemcsak a faluból, hanem a környező településekről is érkeztek tiltakozók. A eseményen Völgyes József csobánkai polgármester mellett többek között részt vett Forián-Szabó Gergely, Budakalász nemrég hivatalba lépett új polgármestere, Pilis Dániel, Szentendre alpolgármestere, illetve Tordai Bence országgyűlési képviselő is.

De ott volt Vitályos Eszter is – nem kormányszóvivőként, de a térség, Pest megye 3-as körzetének fideszes országgyűlési képviselőjeként. Vitályos már előző nap kilátogatott a helyszínre, és Facebook-posztjában egyértelmű tette, hogy ellenzi a terveket. Azt írta: “A mai napon személyesen győződtem meg arról, hogy a Csobánka I.-dolomit védnevű bánya ügyében a kitermelés újraindítását és annak hulladékkal való feltöltését nem lehet támogatni.” Ezek után nem volt meglepő, hogy a lakossági fórumon kifejtette:

Szeptember 11-én intéztem a Pest vármegyei kormányhivatalhoz egy megkeresést, és főispán urat arra kértem, hogy ebben az egész csobánkai dolomitbánya-újranyitás ügyben a lehető legnagyobb körültekintéssel és gondossággal járjanak el, tekintettel arra, hogy milyen természetvédelmi, Natura 2000-es, és egyáltalán milyen nehezen megközelíthető területen fekszik a bánya”.

Vitályos ezt követően arról beszélt, hogy a cégadatok alapján is gyanúsnak tűnik a vállalkozás, mert a foglalkoztatottjaik száma nulla, továbbá 2022-ben mindössze másfél millió forint volt az adózott eredményük. „Még akár nevetségesnek is lehetne nevezni, ha nem lenne vérlázító. De szerintem az” – mondta. Vitályos Eszter odáig ment, hogy a fórumon kijelentette:

Az első én leszek, aki az úton keresztülfekszik, hogyha itt ez a bánya engedélyt kap, úgyhogy számíthatnak rám mindenben”.

Vitályos Eszter sem támogatja a bánya újranyitását
Cabrera Martin

A kormányszóvivő után a tiltakozást szervező civilek szólaltak fel, ki-ki a saját témakörében: köztük Hajdu László geológus, aki szerint a karsztos területre lerakni tervezett hulladék hatására veszélybe kerülhet a környék vízbázisa. Török Miklós természetfotós pedig arról beszélt, hogy a bánya újranyitása veszélyeztetné a környék madárpopulációját, köztük egy kígyászöjv párt is – ilyen madárból alig 40 pár fészkel Magyarországon, és az egyik éppen a dolomitbánya közelében.

Az egyik legérdekesebb felszólaló talán Krnács Zsolt volt, akinek 20 éven át volt egy bányája, amelyet az elhúzódó engedélyezés miatt sosem tudott megnyitni, így amikor tudomást szerzett a csobánkai újranyitási tervről, rögtön a civilek mellé állt, hogy tapasztalataival segítse őket.

Török Miklós szerint a bánya újranyitása veszélybe sodorná a környéken élő madarakat
Cabrera Martin

A meghívottak között volt Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó.hu újságírója is, aki már évek óta figyelemmel kíséri az említett cég működését. Ő azt mondta, meglepődött Vitályos kijelentésén, mert párttársát, Tuzson Bencét nem zavarja a cég Dunakeszin végzett tevékenysége – ő igazságügyi miniszter, de Pest megye 5-ös körzetének fideszes országgyűlési képviselője is.  Bodnár állítása szerint ott a cég a hatósággal is összejátszik azért, hogy működhessen, a Pest vármegyei kormányhivatal pedig jelenleg nem válaszol az újságíró kérdésére, hogy jelenleg van-e engedélye a cégnek. „Majd megkérem (Vitályost), hogy beszéljen Tuzson Bencével!” – mondta.

A fórumon Tordai Bence, a szomszéd körzet ellenzéki országgyűlési képviselője is felszólalt, és ő elmondta, hogy már több, mint egy hónapja foglalkozik az üggyel, a fórum előtt pedig kérdéseket intézett Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez, aki a válasza szerint szintén ellenzi a terveket. “Csobánkán folyamatban van az eljárás, arról határozott a véleményünk, hogy oda nem lehet hulladékot lerakni, ez teljesen egyértelmű kérdés” – mondta a miniszter Tordai kérdésére. Tordai azt is hozzátette, hogy szerinte a tevékenységtől való eltiltás feltételeit is szigorítani kellene, hogy a korábban szabálytalanságon ért vállalkozók ne kezdhessenek bele hasonló projektekbe. “Remélem Vitályos Eszterrel majd közösen tudunk beadni egy Btk.-szigorítási javaslatot” – mondta a Párbeszéd frakcióvezetője.

Tordai Bence is felszólalt a fórumon
Cabrera Martin

Völgyes József, Csobánka polgármestere a lakossági fórumon köszönetet mondott a környékbeli települések polgármestereinek a kiállásukért, majd elmondta, hogy őt nem érdekli a vállalkozó háttere:

„Attól félek, hogy kicsit elviszi a fókuszt arról, hogy mit akarunk, mert ha a bányavállalkozó múltját kezdjük el boncolgatni, akkor ez azt a látszatot kelti, hogyha szűzlány lenne, akkor mi szeretnénk vele bányát csinálni. Ez nem igaz. Senkivel nem akarunk bányát!”

A polgármester beszámolt arról, hogy a területen jelenleg található, illegálisan lerakott szemét miatt feljelentést tettek.

Völgyes József, Csobánka polgármestere
Cabrera Martin

„Csobánkára bányát nem!”

– hangsúlyozta a település vezetője. A lakossági fórumra meghívták a Szűcs-Fuvar Bt. képviselőit is, de ők nem mentek el. Az augusztusban benyújtott engedélykérelem elbírálására 105 napja van a kormányhivatalnak, a határozat kihirdetése október 21-e után várható.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.