Pelenkázó, közbiztonság, babakocsi-tologatás – nagyjából ezek az első szempontok, amelyek eszünkbe jutnak, ha arra gondolunk, mitől lehet nőbarát egy város. A nemi sztereotípiákra épülő megközelítés helyett azonban fontosabb lenne felmérni, hogy közterületeink akkor lesznek élhetők, ha ott minél több csoport jól érzi magát – ehhez viszont jobban kéne figyelni arra, ki és hogyan használja azokat.
“Ha kimondjuk, hogy ma Magyarországon fennáll a nemek közti egyenlőtlenség, márpedig ki kell mondanunk, akkor azt is láthatjuk, hogy ez nem csak a jövedelemben mutatkozik meg. Hatással van a közlekedési szokásokra és arra is, melyik szülő tölt több időt van a gyerekekkel. Lehet arról beszélni, hogy ez miért van így és hogy lehet változtatni rajta, de jelenleg ez egy adottság, amihez alkalmazkodni kell” – így közelítette meg Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a kérdést, hogy mit jelent a “nőbarát várostervezés”.
A politikus a DemNet civil szervezet kerekasztal-beszélgetésén vett részt, ahol szakértők mellett Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester és Vitézy Dávid, az LMP főpolgármester-jelöltje, fővárosi politikus beszélgettek arról, mik a “női szempontok” egy város fejlesztésénél, vagy egyáltalán vannak-e ilyenek. Bár utóbbiban nem volt egyetértés a panelisták között, abban viszont igen, hogy nagy hangsúlyt kéne fektetni arra edukációs szinten, hogy egy-egy csoport számára kedvezni nem jelenti azt, hogy ezzel más rosszabbul jár.
Tehát egy nőbarát közterület semmilyen szinten nem lesz férfiellenes, sőt.
Az egyik leggyakoribb példa, ami ilyenkor az emberek eszébe jut, az a köztéri mosdókban kialakított tiszta, kulturált pelenkázóhelyiség vagy a zebráknál hosszabbra állított zöld lámpa. Pedig egyáltalán nem kellene, hogy törvényszerű legyen, hogy a pelenkázót csak nők használják. Az pedig, hogy hosszabb a zöld jelzés, Szabó Julianna urbanista szerint “nem csak a babakocsival közlekedő nőnek jó, hanem például egy törött lábú pasinak is”.
Szintén a nőknek szokták tulajdonítani a közterületek biztonságérzetét is, nem véletlenül. Számos kutatás szerint a (nem csak női) lakosság azokat a helyeket tartja a legbiztonságosabbnak, ahol sok nő van, pláne gyerekkel, külön jó, ha mosolyognak is – mondta Dúll Andrea környezetpszichológus.
Az, hogy egy közterületet mennyire érzünk biztonságosnak, nagy részben szubjektív, nem feltétlenül függ össze azzal, valójában mennyire biztonságos. “Ha megkérdeznénk száz embert arról, hogy milyen átmenni a Szentendrei úti aluljárón a Rómaifürdőnél, százan azt mondanák, nem érezték magukat komfortosan. Pedig a statisztikák szerint egy bűncselekmény sem történt még ott, tehát a tervezési folyamatban nem csak objektív mutatókat kell figyelembe venni” – véli Dallos Endre a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület elnöke.
Általánosságban azonban elmondható, hogy se a túl nagy forgalmú, se a kiürült tereket nem érezzük biztonságosnak, hiszen mindkét esetben megszűnik a “természetes felügyelet”, ami annyit jelent, hogy azt érezzük, nem történhet baj, hiszen vannak körülöttünk emberek. Egy nő kisebb eséllyel megy be olyan térbe, ahol nincs senki, esetleg csak férfiak vannak – mondta Reith Anita tájépítészmérnök és hozzáteszi,
minél sokszínűbb közösség gyűlik össze egy nyilvános helyen, annál jobb a biztonságérzetünk, hiszen érzékeljük, mindenféle ember jól érzi ott magát.
Már csak ezért is fontos lenne, hogy a köztereink tervezésénél minél több társadalmi csoport szempontjait figyelembe vegyük. Az ugyanis nem működik, hogy a várost csak fizikai terek összességének tekintjük és az emberi tényezőkre nem fektetünk legalább ugyanakkora hangsúlyt – emelte ki Dallos Endre. Ahhoz azonban, hogy az igényeket megfelelően fel lehessen mérni, a pszichológiai szempontokkal is foglalkozni kell, hiszen a környezethasználat sok esetben nem tudatos – tette hozzá Dúll Andrea. Igaz ez a legapróbb részletekre, akár a sétányok, járdák tervezésére is, attól, hogy egy terület gyalogolható, még nem biztos, hogy ösztönzi is arra az embereket, hogy hosszabb sétákat tegyenek ott.
Nehezebb kérdés már az, hogy hogyan lehet ténylegesen bevonni a lakosságot a tervezési folyamatokba. Baranyi Krisztina polgármester például arról beszélt, biztos benne, hogy azért ültették Őrsi Gergellyel és Vitézy Dáviddal egy asztalhoz, hogy a nemek arányát javítsák, ennek ellenére városvezetőként nem részesíti előnyben a genderszemléletet a várostervezésben, hiszen a közterületnek mindenki számára használhatónak kell lennie. Viccesen megjegyezte:
Idefelé jövet azon gondolkodtam, mitől lesz jobb egy nőnek a városban. Szélesebbek a parkolóhelyek? Vagy arra kellene gondolnunk, hogy magassarkúban nagyon nehéz a zöldfelületeken vagy kavicson járni?”
Ezzel szemben Vitézy Dávid kedvenc témájához, a főpolgármester-választási kampányban is gyakran emlegetett BKK-rendészethez nyúlt. Mint mondja, kutatások igazolják, hogy a tömegközlekedők biztonságérzete romlott az elmúlt években, ha pedig azt akarjuk, hogy azt többen használják – márpedig ő határozottan ezt szeretné – akkor ezzel a problémával foglalkozni kell. Ez pedig azért is “női kérdés”, mert a tömegközlekedést jelentősen nagyobb arányban használják nők világszerte.
Elég megnézni, hogy hány közterület van nőkről elnevezve Budapesten. Nagyjából 10 százalék, és bár a gyakorlatban ezen nem sok múlik, nem árt így is érzékeltetni, hogy egy város nem feledkezik meg az egyenlőségről”
– jegyezte meg Őrsi Gergely, de hozzátette, annál is progresszívebb szemléletre van szükség, mint hogy hol kényelmes magassarkúban járni.
A II. kerület polgármestere abban hisz, hogy a tervezési folyamatokban a részvételiséget kell növelni, figyelembe véve különböző csoportok életviteli szokásait. Ha például egy lakosság számára nyitott egyeztetést olyan időpontra tesznek, amikor sokan az óvodából viszik haza a gyerekeket, jól látható, hogy zömében férfiak jelennek meg. Őrsi szerint nem szabad úgy tenni, mintha a gyereknevelési feladatokat többségében nem a nők látnák el, mert
aki volt már apaként szülői értekezleten, az ismeri a magányosság érzését, és akkor a játszótérről még nem is beszéltünk”.
Vagyis szerinte, ha egy kerület minden lakosa szempontjait szeretné figyelembe venni (vagy legalábbis meghallgatni), akkor arra is több lehetőséget kell biztosítani, hogy a hangjuk meghallgattasson.
Ezt a gondolatot vitte tovább Vitézy, aki például a fővárosi cégek esetében is azt látná szívesen, ha olyanok vezetnék ezeket, akik használják is az adott szolgáltatást. Az például minimum elvárás lenne szerinte, hogy a BKK-t legalább 65 százalékban olyanok irányítsák, akik naponta használják a tömegközlekedést.
A szakértők próbálták példákkal is bemutatni, mely közterületek tekinthetők nőbarátnak a fővárosban. Elhangzott a Bikás park és a Corvin-negyed is, mindkét esetben azt emelték ki, hogy minden napszakban van elég ember, mégsem túlzsúfolt, a vegyes funkciók, például a vásárlási lehetőségek és vendéglátóhelyek miatt pedig az emberek szívesen töltenek ott időt, nem csak keresztülsétálnak ezeken a pontokon.
Ellenpéldakánt Rab Judit, a BKK közterület-fejlesztési osztályának vezetője a Népligetet és a Király utcát hozta fel, mindkettőt olyan helyszínnek tartja, amelyeknek “tudniuk kellene jó tereknek lenni, mégsem azok”. Előbbivel az a baj, hogy túl kevesen használják, a másodikat viszont túl sokan, így a fővárosnak komoly munkát kellene fektetnie abba, hogy felhasználóbarátabbá tegye őket.
Ez viszont tényleg nem csak női kérdés. Dallos Endre például azt a megállapítást támasztotta alá, hogy a nőbarát város az, amelyben mindenki jól érzi magát, hiszen épp egy nappal korábban sétált végig a Király utcán, azt azonban “férfiként nem érezte férfibarátnak”.
Nyitókép: Király utca
