Itthon hvg.hu 2024. augusztus. 05. 17:21

Budapesten és már 10 megyében jelen van a szamárköhögés: egy hét alatt 41 új gyanús eset

A 41 új szamárköhögés-gyanús beteg közül 15 csecsemő. Egyelőre a 41-ből 14 esetben igazolták a tesztek az elsődleges diagnózist.

Csaknem félszáz új, szamárköhögés-gyanús esetet regisztráltak a július 22-28 közötti héten, derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGyK) honlapjára felkerült friss adatszolgáltatásból.

A hivatalos tájékoztatás szerint a betegség az ország nagy részét már elérte, mivel a bejelentések a fővárosból és 10 megyéből érkeztek (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Pest, Somogy, Tolna és Zala).

A betegek közül 15 volt csecsemő, két fő a 3-5 éves, két fő a 6-9 éves, öt fő a 10-14 éves, egy fő a 15-19 éves, öt fő a 40-49 éves, öt fő az 50-59 éves, hat fő pedig a 60 év feletti korcsoportba tartozott.  

Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok a 41 szamárköhögés-gyanús esetből csak 14-nél támasztották alá a klinikai diagnózist. A többi betegnél a diagnózis megerősítése még folyamatban van az NNGyK közlése szerint. 

Már a múlt héten – vagyis időben a fent közölt számok által érintett időszakban – azt nyilatkozta az RTL-nek az NNGyK részéről Galgóczi Ágnes járványügyi főosztályvezető, hogy “járványos terjedésről lehet beszélni a szamárköhögés esetében”. 

Egy héttel korábban még hivatalosan nem beszéltek járványról, de akkoriban is már heti 16-21 új esetet regisztráltak. Ezért a várandósoknak javasolták a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás, mert az az újszülöttet is védi. Nem sokkal később kiderült, hogy már két csecsemő meghalt szamárköhögés miatt. 

(Nyitóképünk illusztráció)

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.