Itthon hvg.hu 2024. május. 06. 11:35

Gyermekpornográfiával is vádolják a férfit, aki prostitúcióra kényszerítette a feleségét, annak lányát, valamint az albérlőjét is

A kecskeméti férfi jelen volt, amikor a nők a szexuális szolgáltatások nyújtottak, és fénykép- és videófelvételeket is készített.

Egy kecskeméti férfi a feleségét, annak lányát és egyik albérlőjét rávette, később pedig akaratuk ellenére kényszerítette, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtsanak. A büntetett előéletű férfi ellen emberkereskedelem, kényszermunka kerítés és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat, áll a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében.

A vád szerint a férfi az unokahúgával élt házastársi kapcsolatban. Lakhatási problémák miatt 2018-ban a férfi ismerősei hozzájuk költöztek. Miután a bérlők szakítottak, a pár férfi tagja elköltözött, a nő viszont maradt. A vádlott ezután hirdetést adott fel a feleségéről és az ismerős nőről készített képekkel, a jelentkező férfiakkal ő tartotta a kapcsolatot, ő határozta meg a szexuális szolgáltatások ellenértékét, amit a kuncsaftok minden esetben neki fizettek ki.

A férfi emellett nemcsak jelen volt az aktusok alkalmával, de még videót és fényképeket is készített azokról. A közlemény szerint a nők eleinte önként vállalták mindezt, később azonban a sírva tiltakozó feleségének akarata ellenére is szexuális szolgáltatást kellett nyújtania.

Időközben az asszony házasságon kívüli kapcsolatából született, nagykorú lánya is hozzájuk költözött az élettársával. Amikor partnere börtönbe vonult, a lány kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a vádlott azzal fenyegette meg, hogy az utcára fog kerülni, ám ő eleinte nemet mondott a prostitúciós munkára. Ekkor azonban a férfi dühében tört-zúzott a házban, végül a lány 2020 nyarán vállalta, hogy az anyjával és a másik nővel prostitúciós tevékenységet végez.

A fiatal nő néhány hónap múlva annak köszönhetően menekült meg a kilátástalan helyzetből, hogy az egyik visszatérő kuncsafttal külföldre menekült.

A fentiek mellett az is kiderült, hogy a vádlott az internetről olyan videófelvételeket töltött le, amelyeken 12 év alatti gyermekek szerepelnek felnőttkorúakkal végzett szexuális cselekmény közben.

A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Hirdetés