„Boldog karácsony, szomorú Budapest”
Nehéz reggelre ébredt Németh Szilárd, aki ezek után billentyűzetet ragadott és írt egy posztot a Facebookon megpróbáltatásairól. Ebből kiderült, hogy a Fidesz alelnöke reggel fél 8-kor mintegy 20-25 km-es sebességnél defektet kapott a fővárosi Mester és a Lenhossék utca kereszteződésében.
És hogy ki ezért a hibás? Természetesen Karácsony Gergely főpolgármester.
„A fővárosi utakon a kátyúk, gödrök száma már megelőzte a karókét. Karó Geri nemcsak a közlekedést, de az utakat, utcákat is leamortizálta” – tette hozzá Németh Szilárd.
A politikus a jövő évi önkormányzati választásokra utalva azt sem felejtette el megjegyezni, hogy ideje váltani, bár hogy kire, az egyelőre rejtély. A Fidesz-KDNP ugyanis még mindig nem nevezte meg főpolgármester-jelöltjét, Orbán Viktor szerint a névre márciusig várni kell.