Itthon hvg.hu 2023. október. 12. 11:43

Megszólalt a 9 éves kisfiú halálát okozó teherautó-sofőr, sajnálja a történteket

A férfi vallomást tett és az ügyészség úgy ítélte meg, hogy egyelőre nem kell letartóztatni, szabadlábon maradhat.

Habár a BRKF kezdeményezte annak a férfinek a letartóztatását, aki kedden halálos balesetet okozott egy pesterzsébeti általános iskolánál, az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nincsen szükség erre – tudta meg a 24.hu.

Az ügyészség szerint ugyanis a kihallgatások és a helyszíni szemle alapján, nincs olyan eljárási cselekmény, amelynek eredményét a gyanúsított veszélyeztetni tudná. Emellett megjegyzik, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, és közlekedéssel kapcsolatos szabálysértése sem volt korábban. Bejelentett lakóhellyel, munkahellyel rendelkezik, és az életkörülményei rendezettek. Mindez azt jelenti, hogy a férfi továbbra is gyanúsított, de szabadlábon védekezhet.

Kikerült egy videó arról, ahogyan a halálos baleset előtt kiáll a teherautó az iskolából

Részvétét fejezte ki a XX. kerületi általános iskola, amelynek harmadikos tanulója meghalt, az édesanyja pedig megsérült, amikor az udvarról kihajtó teherautó rájuk döntötte a betonkerítést. A jármű sofőrjét őrizetbe vették. Kikerült egy videó is a baleset előtti percről.

A balesetet okozó férfi vallomásában elmondta, hogy sajnálja a történteket és együttműködik a hatóságokkal – mondta a lapnak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

 

Hirdetés