A TASZ szerint egyre több az olyan eset, amikor egyszerűen nincs, aki ellássa a betegeket – így, hogy azok ne tegyenek kárt magukban, inkább lekötözik őket.
2017-ben kapott panaszbejelentést az alapvető jogok akkori biztosa, Székely László arról, hogy egy férfit, aki két évvel korábban került be a Tolna megyei kórházba – és bent két hónappal később egy fertőzés miatt életét vesztette – az őt látogató lánya többször is kikötözve találta – számolt be az rtl.hu. Székely a kórháztól azt a választ kapta, hogy a néhai beteg a kanüljét többször is kitépte, vagy húzogatta, ezért lekötötték a kezét és a csuklóját, amikor infúziót adtak neki.
A kórház akkor arra hivatkozott, hogy a jogszabályok alapján a beteg személyes szabadsága korlátozható a saját élete, testi épsége védelmében. Azt azonban a kórház belső szabályzata rögzítette, hogy minden ilyen korlátozást dokumentálni kell – ez viszont Székely megállapítása szerint nem történt meg, így az sem megállapítható, hogy a kórházban biztosították-e a beteg számára, hogy gyakorolja az ellátás megtagadásához fűződő jogát.
Székely az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult 2018. július harmadikán. Azt kérte Kásler Miklós minisztertől, hogy mielőbb szülessen szabályozás a nem pszichiátriai osztályokon kezelt betegekkel szemben alkalmazható korlátozó intézkedésekről. Ennek a felkérésnek azonban a portál beszámolója szerint azóta sem tett eleget sem Kásler, sem a tőle azóta az egészségügyi tárcát átvevő Pintér Sándor. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza az rtl.hu-nak azt mondta: az alapvető jogok biztosa nem tudja kikényszeríteni azt, hogy egy miniszter hozzon meg döntéseket, de a nyilvánosságon keresztül tudna nyomást gyakorolni, sőt, akár az Alkotmánybírósághoz is fordulhatna.
A jogvédő szervezet pedig állítja: egyre több olyan panasz érkezik hozzájuk, ami szerint a betegeket lekötözik, mert nem tudnak megfelelően odafigyelni rájuk.
Takács Ádám konkrét példákat is mondott: eljutott hozzájuk olyan történet is, miszerint volt, aki nem pusztán lekötözve, de kiszáradva találta meg rokonát egy kórházban – a személyzet ugyanis nem tudott ránézni annyiszor, ahányszor indokolt lett volna, ők pedig nem tudtak segítség nélkül inni. Olyan is előfordult, hogy gerincfájdalommal küzdő beteget szíjaztak le, még nagyobb fájdalmakat okozva ezzel neki. Előfordult, hogy az ellátást megtagadó, a kórházat éppen elhagyó beteget fordítottak vissza és kötöztek le.
A TASZ megkereséseire az üggyel kapcsolatban sem az alapvető jogok jelenlegi biztosa, Kozma Ákos, sem a Belügyminisztérium nem reagált.
(Címlapképünk illusztráció.)