Itthon hvg.hu 2023. március. 13. 13:01

Névtelen zsarolólevelet kapott az Amnesty Magyarország, az elnökük lemondását követelik

A szervezet, melynek vezetőjét munkahelyi bántalmazással vádolja több egykori beosztottja, feljelentést tett az ügyben.

Névtelen zsarolólevelet kapott az Amnesty Magyarország elnöke, illetve a szervezet igazgatója, akiről a szervezet öt korábbi munkatársa állítja, hogy verbálisan és pszichológiailag bántalmazó főnökük volt.

Víg Dávid, az Amnesty igazgatója nemrég a Telexnek adott interjúban beszélt vádakról és cáfolatról. Konkrét példák említése nélkül elismerte, hogy követett el hibákat vezetőként, ugyanakkor kijelentette, hogy

soha, senkit sem bántalmazott.

Ezen kívül ugyanarról beszélt, amit az Amnesty hivatalos kommunikációja az ügy kirobbanása óta következetesen hangsúlyozott: a volt munkavállaló panaszait több körben, alaposan kivizsgálták, de egyik ilyen vizsgálat sem talált semmilyen bizonyítékot arra, hogy a panaszban foglaltak megalapozottak lettek volna.

A szervezet Facebook-oldalán hétfőn 11 óra körül azt írta: a névtelen fenyegetők Vígtől nyilvános bocsánatkérést várnak, a szervezet elnökétől pedig a bocsánatkérésen túl a lemondását is követelik.

A fenyegetés úgy szólt, hogy ha nem tesznek eleget ennek a követelésnek, akkor hétfőn nem sokkal dél után kiszivárogtatják a „tucatnyi” panaszos ügyért érintő belső szervezeti levelet és üzenetváltást. A levélhez csatoltak egy az Amnesty elnöke által az elnökség tagjainak 2019-ban írt e-mailből egy oldalt. A feladó a levelet az Amnesty szerint a nyilvánosságot vállaló panaszosok közös címére is elküldte.

Bocsánatkérésre és lemondásra nem készül a szervezet vezetése, mint írták

Zsarolni nem lehet minket, a csütörtöki interjúban pedig mindent elmondtunk, amit akartunk az ügyről. Bűncselekményekkel fenyegetni nem lehet következmények nélkül.

A zsaroló e-mailt az Amnesty szerint a telexes interjú miatt kapták, de az nem derül ki a posztjukból, hogy ez pontosan mit jelent.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.