Nemcsak telefonon, de még egy személyes találkozón is megfigyeltek egy végrehajtót, aki különböző felállásokban hosszú éveken át dolgozott együtt Schadl Györggyel, végül mégsem lett vádlott.
A nyomozati anyagokban „Rizs” fedőnéven szereplő férfi a Telex szerint már akkor barátja volt Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar később korrupcióval vádolt elnökének, amikor az még csak mezei végrehajtóként dolgozott. Rizs sokáig egy kicsi, de gazdagnak számító vidéki körzetben volt végrehajtó, de amikor Budapest környékén kapott területet, akkor a vidéki körzetét úgy adta át Schadl kinevezettjének, hogy az irodában leltárt sem tartottak.
Schadl ránézésre becsülte fel 20-25 milliósra a tartozékokat, majd felajánlotta, hogy ezt meghitelezi az új végrehajtónak, és kifizeti Rizsnek.
A nyomozati anyag szerint volt olyan végrehajtó, akit maga Rizs szervezett be Schadl rendszerébe, majd ő is szedte be tőle a sápot, a pénz egy részét megtartva, másik részét továbbadva a végrehajtói kar elnökének. Sőt maga Rizs is fizethetett Schadlnek, a nyomozati anyagban ugyanis az is szerepel, hogy
- 2020. május 15-én Rizs felvett a végrehajtói irodája bankszámlájáról 15 millió forintot, és pont akkor került be Schadl „Házipénztár2019” nevű Excel-táblázatába a 2020-as adatok közé egy 15 millió forintos bevételi tétel, amely mellett Rizs monogramja szerepelt.
- 2021. április 8-án Rizs 30 millió forint készpénzt vett fel, amit az Excel-táblázatban 30 millió forint megjelenése követett, „Gyuri” felirattal.
Az ügyészség játszmáján is múlik, kitartanak-e Schadl mellett egykori emberei
Már a héten kiderül, hogy Schadl György mögül hány olyan végrehajtó farol ki, aki neki köszönhette pozícióját. Ebből leszűrhető lesz az is, hogy a végrehajtói kar elnökének mennyire maradt erős a hatalma, miután az általa kiépített rendszer összeomlott. Eddig négy vádlott ismerte be a bűnösségét, és tizenegy olyan szereplője maradt az ügynek, aki még érdekelt lehet abban, hogy bedobja a törölközőt.
Az utóbbival kapcsolatban a Telex cikke azt is megjegyzi, hogy az egyik – Schadllel együttműködő – vádlott mobiltelefonjából 2021. április 8-áról előkerült ez az üzenet: „Balatonbogláron a Budapest Banknál ott lenni – Rizs neve – 30 mFt”.
A nyomozók 2022 februárjában lehallgatták Rizs és az akkor már hónapok óta előzetesben lévő végrehajtó kari elnök feleségének, Schadl-Baranyai Helgának több telefonbeszélgetését is. Mivel akkor a lehallgatásoktól tartva a két szereplő bizonyos részleteket már csak személyesen mert megbeszélni, amikor tavaly február 23-án MOM Parkban találkoztak, oda is követték őket a nyomozók.
Ekkor a nyomozati anyag szerint Schadl-Baranyai Helga azt magyarázta Rizsnek, hogy
Nem Gyurira haragszanak, hanem két szereplő ugrott össze, és az már olyan szintre [került fel].
Schadl felesége azt állította, hogy ugyanaz történik a végrehajtói kar elnökével, mint Curtis testvérével is, akit (szerinte bizonyíték nélkül) vádoltak meg a Katzenbach-gyilkosság miatt emberöléssel. Schadl-Baranyai ugyanezen a találkozón arra is kitért, hogy neki csak „annyi a bűne, hogy a Gyuri felesége”, az eljárásról pedig nem tehet. Ez azért érdekes, mert azóta ellene két ügyben is nyomozás indult, illetve addigra több százmillió forint értékű ingatlan volt a nevén, jelenleg pedig a Schadl–Völner-ügy 17. rendű vádlottja.
Rizs neve a kihallgatásokban sokszor feltűnik, őt magát azonban nem hallgatták ki, és vádat sem emeltek ellene. A Telex hiába kereste a férfi végrehajtói irodáját, nem kaptak választ a kérdéseikre.
A Völner–Schadl-ügyről szóló összes cikkünket megtalálja itt:
A Völner-botrány
Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!