Bő két és fél év alatt alatt, több mint 73 ezer doboznyi, “sürgősségi fogamzásgátlót” váltottak ki a magyar gyógyszertárakban – derült ki Novák Előd (Mi Hazánk) képviselőnek adott kormányzati válaszból. Novák szerint az abortusz már “vezető halálok”.
Havi 2301 doboz, vagyis a 2020 január elejétől 2022 augusztus végéig tartó 32 hónapos időszakban összesen 73 632 doboz 72 órás, „sürgősségi fogamzásgátló” gyógyszert váltottak ki a patikákban – derült ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettesének írásbeli válaszából, amit a Mi Hazánk képviselője, Novák Előd kérdésére adott.
Novák az írásbeli kérdésében utalt rá, hogy ma “az abortusz vezető halálok", és a KSH 22 ezres számánál több lehet a valós adat, mivel az csak a sebészi magzatelhajtások száma, és szerinte például csak a kérdezett gyógyszeres fogamzásgátlás “kb. 18.000 magzatáldozatot követel évente”. Rétvári válaszából annyi derül ki, hogy átlagosan évi közel 28 ezer doboz ilyen fogamzásgátló tablettát váltanak ki.
Az elmúlt öt év statisztikái alapján amúgy az látszik, hogy az abortuszok száma csökken, és az ezer élve születésre eső 237 abortusszal a európai középmezőny elején van Magyarország. A G7 által elemzett adatok alapján évek óta stabilan 89-92 százalék azoknak a nőknek az aránya, akik kitartanak az abortusz mellett mindkét kötelező tanácsadás után.
Tavaly ősszel nagy vihart kavart az a belügyminiszteri rendelet, mely az abortuszra készülő nőket kötelezte arra, hogy hallgassák meg a magzat szívhangját. A hvg.hu akkor azt írta, hogy a nőknek szóló politikai üzenet, de betartatni nem tudják. Az intézkedés bevezetése után pedig az volt a tapasztalat, hogy azoknál a nőknél is egyre később kerül sor az abortuszra, akik kitartanak a döntésük mellett. Erről itt írtunk:
(Nyitóképünk illusztráció)„Ha a fogantatáshoz két ember kell, akkor a férjnek miért nem kell meghallgatnia a szívhangot?"
Mióta bevezették a szívhangrendeletet, még azoknál a nőknél is egyre később kerül sor az abortuszra, akik kitartanak a döntésük mellett - derült ki a Magyar Orvosi Kamara nyílt vitáján, melyen a szeptemberben elfogadott módosításról mondhatták el véleményüket civilek és a szakmai képviselői. A terepen dolgozók úgy látják, továbbra is inkább szexuális felvilágosításra és ingyenes fogamzásgátlásra kellene hangsúlyt helyezni.