Este fél 8-tól fél 12-ig körözött több száz tüntető Budapest belvárosában, megbénítva a forgalmat. A Kossuth tér volt a végállomás, ahol még skandáltak a tiltakozók. Elsősorban a kata szigorítása miatt tüntettek, de többen a rezsicsökkentés megváltoztatását is kifogásolták.
Délután 5-től éjjel fél 12-ig közvetítettük élőben a Facebook-oldalunkon a Márki-Zay Péter kezdeményezte tüntetést és az utána következő vonulást.
Itt a tüntetés és a vonulás első két órája:
Innentől pedig a Corvin negyed - Kossuth tér útvonalat nézhetik vissza:
Ez történt:
Fél 8 körül ért véget a Márki-Zay Péter által szervezett tüntetés, majd a tömeg elindult és elfoglalta a Margit híd pesti hídfőjét. A hídon megállt a forgalom, a fent lévő autókat leengedték.
A tömeg a hídon azt skandálta, mocskos Fidesz, Orbán takarodj, de kollégánk szerint alapvetően bulihangulat volt. A rendőrség lezárta mind a budai, mind a pesti oldalt, és a tüntetők egy darabig várták, mikor intézkednek velük szemben, de ez nem következett be.
19.50 körül egy "gyertek velünk" kiabálás után a tömeg elindult a Nyugati irányába, azt skandálva, hogy "elkúrtad", illetve "Fideszmaffia." A tüntetők az úttesten és a villamossínen vonultak.
Rendőr a menet elején és végén sem volt, nem lehetett tudni, hogy megállítják-e majd a tömeget. Végül nem: egész úton nem avatkoztak közbe, a tüntetők mentek, amerre jónak látták.
Este 8 körül érték el a Nyugatit, ott is blokkolták a forgalmat. Volt egy kis kavarodás, mert a tömeg egy része elkanyarodott a Podmaniczky utcára, majd a többség az Oktogon felé indult, így korrigáltak.
Az "aki dudál velünk van" felszólításra többen reagálnak dudálással. A tömeg 20.13-kor érte el az Oktogont, és azt skandálja, hogy "gyertek velünk". Ott bevárták a tömeg végét, majd elindultak a Deák tér felé, ahová végül fél 9-re értek be.
Menet közben a taxisokról eszükbe jut, hogy "taxisblokád", így ezt is követelik, Orbán távozása mellett.
A Deák tér környékén rendőrség biztosította a forgalmat, de a tüntetőket senki sem próbálta terelgetni.
A tüntetők az autók között vonultak, a tömött sávokban. 20.40 körül elérték az Astoriát, ahol kis töprengés és kanyar után a Blaha Lujza tér felé indultak. Az első percekben úgy tűnt, ebből új hídfoglalás lesz (az Erzsébet), de mégsem. "Orbán takarodj" és "demokráciát" hangzik fel rendszeresen.
Este 9 előtt pár perccel ért a tömeg a Blaha Lujza térre. Ott is volt egy kis tanácstalanság a további útiránnyal kapcsolatban, végül a többség visszaindult a körúton a Nyugati irányába.
Ott láttunk néhány rendőrautót, amelyek a tömeg végét biztosították.
Az Oktogonra értek, akkor volt 21.15. A szervezetlenséget mutatta, hogy ellentétes útirányokat kiabáltak be: elhangzott a Margit híd és a Fidesz-székház is, végül egy harmadik nyert, és a Deák tér felé vették az irányt.
Ott többen leültek a földre, majd 21.35 köröl elindultak az Astoria felé. Rövid időre megtorpantak, mert valaki bedobott egy üveget a tömegbe, ami tudomásunk szerint eltalált egy nőt, aki nem sérült meg komolyabban.
Végül folytatták útjukat, este 10 felé ismét elérték az Astoriát, ahonnan a Kálvin tér felé vették az irányt. A tömegben több külföldi is vonult, a sor végén szólt a techno, úgyhogy néhány percre egész bulihangulata lett a vonulásnak. A Kálvin térről a Corvin negyed felé fordult a tömeg, ahová este 10 után érték el. Ott újabb pihenő és tanakodás. A menetet vezető futárok arról beszéltek, hogy a körúti vonulással legalább blokkolni lehet a forgalmat, máshova minek menni, úgysincs sehol senki ilyenkor.
Végül eldőlt, hogy indulnak vissza a nagykörúton. 22.43-ra értek a Blaha Lujza térre, onnan tovább vonulva (és harmadjára is érintve az Oktogont) a Nyugati felé egyre trágárabb rigmusokat skandáltak. A Podmaniczky utcán fordultak le, majd onnan a Bajcsy érintésével vonultak a Parlament elé a Kossuth térre. Fél 12 volt ekkor.
Mint kiderült, az volt a végcél, csak előtte tettek pár nagy kört.
A városban több száz ember vonult órákon keresztül, és egészen ritkán vesztek össze autósokkal. Egy taxissal volt komolyabb szóváltás, aki át akart menni a körúton. Nem csak a taxit, más autót is ütlegelt néhány tüntető, volt olyan sofőr, akit leöntöttek vízzel. A hangoskodókat lecsitították, ahogy azt is, aki veszekedés közben kiszállt az autójából.
A tüntetésről percről percre tudósításunkat itt olvashatja:
Márki-Zay Péter: Ez volt Orbán Viktor őszödi beszéde
Márki-Zay Péter a tüntetésre felhívásban azt írta, a Fidesz most nyomorba döntik magyarok millióit. A szervezők szerint a tüntetésen 5-6 ezer ember gyűlhetett össze. A tüntetés végén többen lezárták a Margit hidat.