Alexander Bach osztrák birodalmi belügyminisztert talán túl részletesen nem kell senkinek bemutatni, az 1848-49-es szabadságharc leverése után bevezetett önkényuralmi rendszer arca volt ő és még dúltak a harcok Magyarországon, amikor már a beígért orosz segítség biztos tudatában, az osztrák kormány elkezdett ötletelni azon, hogy mihez is kezdjen a győzelem után a rebellis magyarokkal.

A korszak talán legelismertebb kutatójának, Hermann Róbertnek egy tanulmánya szerint az 1849. május 14-i minisztertanácson Bach javaslatokat tett a lázadás retorziójaként alkalmazandó büntetésfajtákra, ezek között ott volt a halál, a börtön- illetve pénzbüntetés, a vagyonelkobzás, de a miniszter felvetette az életben hagyott bűnösöknek egy „Európán kívüli országba” elszállítását is.

Az elképzelést figyelemre méltónak találta Felix zu Schwarzenberg miniszterelnök is, úgyhogy beszállt az ötletparádéba és egyből leszögezte, hogy Észak-Amerika erre nem lenne jó választás, mert nem tudná senki se garantálni, hogy a deportáltak nem térnek-e azon nyomban vissza, hogy partot értek, úgyhogy jobb volna talán Szibéria, vagy Kamcsatka. Ezután azonban Bach és Philipp von Krauss pénzügyminiszter jelezték, hogy nem tartják problémamentesnek osztrák elítéltek orosz büntetőtelepekre szállítását, jobb volna talán, ha Miklós cártól kérnének egy kisebb területet valahol és ott már osztrák őrszemélyzet felügyelhetné az osztrák területen raboskodókat.

A történetből persze végül nem lett semmi, azt sem tudjuk, hogy egyáltalán felmerült-e ez a kérdés a szabadságharc leverésére érkező orosz intervenciót előkészítő kétoldali tárgyalásokon, annyi biztos, hogy a két nagyhatalom hivatalos megállapodásában egy szó sem esik róla.

Eddig a történelem és most pillantsunk rá a Mi Hazánknak a Jobbiktól megörökölt javaslatára, ami bérrabtartásról beszél, tehát vélhetően nem területet kérne Vlagyimir Putyintól, ahol magyar őrszemélyzet vigyázna az oda száműzött bűnözőkre, jogvédőkre(!) és antifasisztákra(!), hanem magyar állampolgárokat adna át Oroszországnak. Ezek szerint Toroczkai Lászlónak remekül megfelel az a XXI. században, amit még a 48-as szabadságharcunkat leverő osztrák politikusok is aggályosnak tartottak.