A férfi naponta 3-400 eurót követelt a prostitúcióra kényszerített lánytól, gyakran meg is verte.
Emberkereskedelem gyanúja miatt folytat eljárárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztály négy sátoraljaújhelyi férfival szemben - közölte a rendőrség.
A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013. és 2019. között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában abból a célból, hogy ott prostitúciós munkát végezzenek.
A 2021. július 13-án fogták el őket, de négy hónappal később egy újabb emberkereskedőt kapcsoltak le a nyomozók.
Kiderült, hogy
egy B. Gábor nevű miskolci férfi is tevékenyen részt vett az üzletben 2011. évtől kezdve, mikor is ő maga szállított ki egy fiatal lányt Berlinbe és nagyjából négy évig kényszerítette prostitúcióra.
A lánynak 3-400 eurót kellett naponta megkeresnie, amiből alig tarthatott meg valamit. Ha nem jött össze az elvárt összeg, a férfi sokszor megverte a lányt.
Négy év alatt B. Gábor legkevesebb 67 millió forintot vett el a nőtől és fordította saját maga megélhetésére.
Az adatok összefésülését követően B. Gábort 2021. november 11-én reggel, tartózkodási helyén fogták el az KR NNI nyomozói a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság MEKTO Bükk Közterületi Támogató Alosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársainak hathatós közreműködésével.