Itthon hvg.hu 2021. június. 22. 07:42

Fényűző életet éltek a lányokat futtató szolnoki emberkereskedők

Prostitúcióra kényszerítették a lányokat, a pénzt viszont elvették tőlük.

A rendőrség büntetőeljárást folytat Sz. Attila és élettársa, L. Ramóna ellen, mert gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a szolnoki lakosok több éven keresztül magyar nőket külföldön prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, bántalmaztak, keresetüket pedig elvették tőlük – közölte a police.hu.

Azt írták, hogy Sz. Attila szinte minden esetben álnéven ismerkedett meg későbbi áldozataival, akikkel rövid ismertséget követően érzelmi kapcsolatot létesített. Volt olyan eset, amikor egyiküket meg is erőszakolta. Később a nőket erőszakkal vagy megtévesztéssel prostitúcióra kényszerítette.

A nőknek Németországba vagy Svájcba kellett utazniuk, ahol egy magyar nő fogadta őket, aki szintén kényszer hatására, betanította őket. A kiszolgáltatott helyzetben lévő nők által megkeresett és átutalt pénzt Sz. Attila élettársa, L. Ramóna vette fel. A páros az évek alatt közel 21 millió forintot zsákmányolt a szexuális üzletből.

Június 17-én reggel Szolnokon sikerült elfogni őket. A lakásban tartott kutatás során a rendőrök tárgyi bizonyítási eszközöket, továbbá egymillió forint készpénzt, illetve a nagyértékű autót foglaltak le, és intézkedtek a szolnoki ingatlan zár alá vétele érdekében.

Sz. Attilát és L. Ramónát a hatóság előállította, majd emberkereskedelem, illetve pénzmosás miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket, és kezdeményezte a férfi letartóztatását.

 

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.