Itthon hvg.hu 2021. július. 11. 12:25

PSZ-elnök: A pedagógustársadalom a végét járja, csak „egy szikra kell”

Szabó Zsuzsa szerint a tanárok mélyen megalázottnak érzik magukat, a kormány pedig visszaél a pedagógusok hivatástudatával.

Egy pedagógus akkor tud tanítani, ha biztonságban van, és sokkal több a tudása, mint a diákoknak – mondta el Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Régen rossz, ha egy pedagógus csak annyit tud, amennyit meg kell neki tanítania – tette hozzá –, mert úgy nem lesznek gyerekek, akik tovább tudnának tanulni.

A PSZ-elnök azt kommentálta, hogy lebutított tanárképzéssel orvosolná a minisztérium a tanárhiányt: mint múlt héten kiderült, a kormány töröltetné „a felesleges, köznevelési tartalmakat nem érintő”, vagyis a nemzeti alaptanterven túlmutató anyagokat a pedagógusok képzéséből.

Szabó az ATV-nek azt mondta a minisztériumi tervekről, hogy azt például jónak tartják, hogy nem csak az utolsó évben lesz gyakorlási idő, hanem minden évfolyamon. Ugyanakkor tartanak tőle, hogy a speciális képzéseket, például a problémakezelést nem lesz módja mélységében tanulnia a leendő pedagógusoknak.

A szakszervezet elnöke korábban kilátásba helyezte, hogy a következő tanév sztrájkkal indul. Erről most azt mondta: évek óta kongatják a vészharangot, hogy lassan nem lesz pedagógus a pályán. Felhívta a figyelmet, hogy a pályakezdő tanárok bére még pótlékkal együtt sem éri el a garantált bérminimumot.

Most van az, hogy elég, teljesen elkeseredettek a kollégáink

– fogalmazott Szabó. Az elnök szerint a tanárok mélyen megalázottnak érzik magukat. A kormány visszaél a pedagógusok hivatástudatával, de már nagyon a végét járja a pedagógustársadalom, és – mint fogalmazott – „csak egy szikra kell”.

Lebutított tanárképzéssel orvosolná a minisztérium a tanárhiányt

Világnézetileg elkötelezetté válhat a tanítóképzők többsége a kormány elképzelése szerint, ha megvalósul, hogy újabb és újabb intézmények kerülnek egyházi kézbe. Az égető pedagógushiányt a hallgatók mielőbbi éles gyakorlatba állításával orvosolnák.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.