Itthon hvg.hu 2021. március. 01. 11:58

Megkérdezték a Fideszt, miért nem vettünk több Moderna-vakcinát, gyurcsányozás lett a vége

A DK-s Varju László olvasta a kormánypárt fejére, hogy anyagi okok miatt nem rendeltek annyit az egyik legmodernebb nyugati vakcinából, amennyit lakosságarányosan lehetett volna, Dömötör Csaba az őszödi beszédet hozta fel válaszul.

Varju László napirend előtti felszólalásban kritizálta a kormányt a Parlamentben, amiért lakosságarányosan nem foglalta be az összes lehetséges Moderna-vakcinát. “Ezzel akár ezrek életét is kockáztatják. Erre a bűnös mulasztásra nincs semmilyen magyarázat” – mondta a DK-s politikus, aki szerint Orbán Viktornak azonnal le kell mondania.

Varju szerint a kormány azt is csak nyomásra ismerte el, hogy szándékosan nem hozták el a vakcinákat, és azzal indokolták ezt meg, hogy túl drága. “Stadionra, VIP-alagútra van pénz, védőoltásra pedig nincs” – mondta, hozzátéve, hogy eddig az volt a kormány kommunikációja, hogy nincs drága vakcina, ráadásul a Modernáé szerinte olcsóbb, mint amennyit a kínai Sinopharmért fizetünk. “Ez olyan aljasság, amire nem volt példa a történelemben, és tetézve a gyalázatot, arról is döntöttek, hogy a majdani oltási igazoláson nem tüntetik fel, mivel oltották be az embereket.” Emlékeztetett, Lengyelország közölte, nem ismer el minden oltást, csak amelyet az Európai Gyógyszerügynökség is jóvá hagyott.

Erre Dömötör Csaba államtitkár válaszolt, aki azt mondta, “nincs új az őszödi nap alatt, a Gyurcsány-család hazudik.” Dömötör szerint olyan vakcinákat kérnek rajtuk számon, amit "decemberben szállítottak volna." (Vélhetően az államtitkár 2021. decemberére gondolt – a szerk.) Dömötör úgy értékelte, az ellenzék hazudik a vakcinákról, mert azzal akarják aláásni az oltásokba vetett bizalmat. “Minek kell még történnie ahhoz, hogy ne az legyen a hobbijuk, hogy rátörnek a magyar emberekre? 2006-ban gumilövedékkel, most oltásellenességgel” – mondta Dömötör.

Ahogy korában az EUrológus is megírta, akár tízmillió adagra is bejelenthettük volna az igényünket a Modernánál, ehhez képest 1,7 millió adag oltóanyagot rendelt a magyar kormány.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
EUrologus Szűcs Ágnes (EUrologus) 2021. április. 16. 17:00

Csak politikai akarat hiányzik, hogy az Európai Bizottság elindítsa a jogállamisági mechanizmust

Noha számos uniós jelentés bizonyítja, hogy Lengyelországban és Magyarországon sérül az igazságszolgáltatás függetlensége, és virágzik a korrupció, az uniós intézmények közti játszmák és a politikai kockázattól való félelem miatt az Európai Bizottság mégis halogatja, hogy fellépjen az uniós pénzügyek érdekében. Az EUrologus Jogálom című sorozatának 3. része.