Itthon MTI / hvg.hu 2021. január. 18. 09:30

Az OGYÉI ellenőre szerint a kínai vakcina hatásosságát még vizsgálni kell

Lukács Ferenc Pekingből nyilatkozott az M1-nek, azt mondta: a vakcina biztonságos körülmények között készül, a hatásossága azonban „még további vizsgálatokat igényel”.

A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának gyártási folyamata biztonságos – mondta az M1-nek Pekingből, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) hatósági ellenőrzési főosztályának vezetője.

Lukács Ferenc azt közölte: a vakcinát biztonságos körülmények között, korszerű gyárban állítják elő. Ugyanakkor a vakcina hatásossága még további vizsgálatokat igényel szerinte.

Lukács Ferenc előzőleg azt mondta, hogy a vakcina gyártása egy modern gyárban, biztonságos körülmények között zajlik, az ellenőrzés során a magyar szakértőknek csupán olyan, apróságokat érintő észrevételeik voltak, amelyek a készítmény minőségét nem befolyásolják.

Orbán Viktor miniszterelnök a 60 éven felüli krónikus betegek oltásának felgyorsítását várja a kínai vakcinától, de ezt egyelőre Kínában sem teszik: a Sinopharm oltóanyaga december 30-án kapta meg a feltételes piaci engedélyt Kínában, amely alapján a 18 és 59 év közötti korcsoportba tartozók körében alkalmazzák az országban.

A napokban a Sinopharm két vezetője is lemondott személyes okokra hivatkozva.

Orbán Viktor szerint egy hétvégi napon félmillió embert, két hétvége alatt pedig mindenkit be tudnak oltani. Azt viszont nem részletezte, pontosan kiket olthatnak első körben, és azt sem, ki és hogyan fogja felpörgetni az oltási folyamatot – a lehetőségekről szakembereket kérdeztünk.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.