Itthon hvg.hu 2021. január. 08. 19:40

Tordai Bence plakátokat ragasztott Varga Mihály irodájára, akinek Washington ugrott be erről

A Párbeszéd képviselője, Tordai Bence szerint a pénzügyminiszter felelős a II. és a III. kerületet ért kormányzati elvonásokért. Varga Mihály rongálást emleget.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője akciózott péntek délután Varga Mihály pénzügyminiszter irodájánál ,és olyan plakátokat ragasztott az épület ablakára, amelyeken az "Ellopott orvosi rendelő" volt olvasható. Tordai a dekorálós akcióról videót is készített, melyet feltöltött a Facebookra. Ebben arról beszélt, hogy kevesen tudják, de Varga a budapesti 4-es számú választókerület képviselője is, ami magában foglalja a II. és a III. kerület egy részét is.

A Párbeszéd politikusa szerint a kormány a december 31-i rendeletével "elképesztő megszorítással" sújtotta e két kerületet is: a II. kerülettől 6 milliárd, míg a III.-tól közel 3,5 milliárd forintot vett el, amit az orvosi rendelők építésére és felújítására szántak volna. Míg a vidéki rendelők nagyrészt megújultak, addig a két fővárosi kerületben találhatók a '70-es évek színvonalán állnak – mondta Tordai, aki úgy véli,

az elvonásokért Varga Mihály a felelős.

Varga minderre a Facebookon reagált, mint írta: Tordainak a pesthidegkúti irodája előtt tartott produkciója akár a rongálás vétségét is felveti. És valamiért a washingtoni események jutottak erről eszébe. A pénzügyminiszter hozzátette: nem tettek le arról, hogy a II. és III. kerület intézményei megújuljanak, de szerinte ebben az önkormányzatoknak is nagyobb szerepet kell vállalniuk.

Varga közölte: Budán és Óbudán jelenleg több egészségügyi fejlesztés zajlik. Példaként említett az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetet (ORFI), a Szent János Kórházat, a Szent Margit Kórházat, a Budai Irgalmasrendi Kórházat, valamint a Szent Ferenc Kórházat és a háziorvosi rendelőket.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Vállalkozás Sztojcsev Iván 2021. április. 12. 14:30

Európa egyik legnagyobb családi üzlete: a brit monarchia

Nem mindennapi üzletet hozott össze a brit uralkodócsalád: kilenc generáció óta örökítik tovább a jelenleg közel 30 ezer milliárd forintosra becsült üzleti értéküket, az ingatlan- és földvagyonuk pedig évente több tízmillió font nyereséget hoz számukra az állami támogatáson felül. De miből élnek meg ők pontosan, és mit tesznek, hogy évről évre érkezzen hozzájuk a bevétel?