Itthon hvg.hu 2020. november. 27. 14:24

Pikó András a koronavírus után: Politikai piszkálódásokra már oda sem figyelek

A polgármester szerint összeomlanának, ha még több pénzt vonna el az önkormányzatoktól Parragh László javaslata nyomán a kormány.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Igaz az, amit a koronavírus okozta betegségről mondanak, ebből a fertőzésből hosszú a felépülés – nyilatkozta Pikó András VIII. kerületi polgármester a 168 Órának, miután koronavírus-fertőzését követően nemrég kiengedték a kórházból. A fizikai igénybevételtől távol kell tartania magát, mert még nincs egészen jól – magyarázta –, de azért dolgozik.

Pikó a Szent László Kórház infektológiáján, a Covid-osztályon volt, intenzívre nem került. Hozzátette viszont:

Volt egy-két nap, amikor esélyem volt arra, hogy áttolnak az intenzív osztályra.”

Balogh Lajos „Paci” józsefvárosi önkormányzati képviselő, roma aktivista haláláról is nyilatkozott Pikó. Mint mondta, nincs nap, hogy ne gondolna rá.

Ha nincs a fejemben ez a történet, hogy jobbulás után bármikor visszaeshetsz, nem fekszem be, mert a kórháztól mindig rettegtem”

– mondta a lapnak. A kórházban ugyanolyan ellátást kapott, mint bárki más – hangsúlyozta. A polgármester szerint tényleg igaz, hogy az egészségügy pengeélen táncol. A legnagyobb veszélyben szerinte az egészségügyi személyzet van, és nagyon érezhető, ha éppen kiesnek páran közülük. Pikó az egészségügyi dolgozókkal is beszélgetett, amíg kórházban volt. Mint mondta, szinte mindnek volt külföldi állásajánlata. Úgy fogalmazott, az eszük azt mondaná, menjenek, a szívük pedig, hogy maradjanak:

A betegek közt arat a halál. Saját természetes érdekük ütközik a hivatásrendi ethosszal. Nem irigylem őket.”

A koronavírust Pikó fiai és felesége is elkapták. Mint mondta, ezután „az itthonlét most valóban újrakezdés”, máshogy látja a világot:

Politikai piszkálódásokra már oda sem figyelek.”

Az önkormányzatokat sújtó megszorításokról azt mondta, a második kormányzati intézkedési hullámig 24-ből 3,5 milliárd forint elvesztésével számolt Józsefváros, ami elment a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre és az adóveszteségre. A parkolási díj hiánya rátesz még 250-300 milliót, eközben vészesen csökkennek az iparűzési adók. Ha utóbbit Parragh László javaslata nyomán még jobban megcsapolja a kormány, az szerinte az önkormányzatok összeomlását jelentené.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.