Az ország északkeleti részén várható csütörtökön a legtöbb eső, csak a nyugati határ környékén fogják egy kicsit látni a Napot.
Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat az eső miatt. Mint írták, nagyjából a Miskolc-Debrecen vonaltól északkeletre a 24 óra alatt lehulló csapadék összege eléri a 15-20 millimétert, sőt néhol meghaladja azt.
Az ország többi részén is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a nyugati, délnyugati határvidéken lehet kevés napsütés. Több helyen lehet időszakos eső, zápor, északkeleten hullhat a legtöbb csapadék. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél, amely estére mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.