Itthon hvg.hu 2019. október. 08. 10:35

Zsályának álcázva hoztak az országba több tonna kábítószert

Egy férfi kábítószer-kereskedőként több ezer kilogramm khatot utaztatott át az országon, ellene a Fővárosi Főügyészség vádat emelt.

A vádirat szerint egy 36 éves magyar férfi 2015 tavaszán kapcsolatba került egy ír férfival, aki társaival együtt khat nevű kábítószer kereskedelmével foglalkozott.

Az ír férfi azzal bízta meg a magyar társát, hogy szervezze meg és folyamatosan intézze a Tanzániából légi úton Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező, "szárított zsálya (henna)" megjelöléssel ellátott küldemények vámkezelését és – fuvarozókkal, Németországon keresztül – az Egyesült Királyságba szállítását.

A vádlott 2015 júliusa és 2016 áprilisa között összesen több mint bruttó 6000 kilogramm khatot szállíttatott az Egyesült Királyságba.

Az ügyészség közleménye szerint a férfi megkérte egy barátját – aki nem tudta, hogy a zsálya az valójában khat –, hogy használhassa a cégét, majd az árut „alkatrész/consol” elnevezéssel az Egyesült Királyságba szállították. A vádlott 2016 áprilisában ismételten több száz kilogramm kábítószert tartalmazó csomagot fogadott a repülőtéren, amikor a rendőrség elfogta.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt emelt vádat. A férfi akár húsz évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.