Itthon hvg.hu 2019. január. 10. 05:29

151 milliós drogfogás Röszkén

A pénzügyőrök több mint 75 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban Röszkén egy autó dupla alvázában.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy szerb furgont ellenőriztek. A járművet vezető, Szerbiából Németországba tartó sofőr úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával. A pénzügyőröknek azonban feltűnt, hogy a raktér padozata eltér a gyári kialakítástól, ezért átvizsgálták a kisteherautót.

A szigorított ellenőrzésen a raktér padozatának két szélén egy-egy zsinórra lettek figyelmesek, amit meghúzva a padozat felnyithatóvá vált. Az így kialakított rejtekhelyről 68 csomagban több mint 75 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a cannabisteszt pozitívan reagált.

A pénzügyőrök a több mint 151 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot, valamint a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a férfival szemben.

A rendőrök lefoglalták a kábítószert, amely – tömege alapján – meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 151 millió forint.

A nyomozók a 37 éves szerb férfit előállították, és indítványozták előzetes letartóztatását.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.