Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 16. 17:16

„Orbán egy géniusz” – könyvet írtak a magyar miniszterelnökről Bulgáriában

A kormányfő állítólag annyira népszerű az országban, hogy egy „szervusz” is elég lenne neki, ha elindulna az ottani választáson, és rögtön bejutna a szófiai parlamentbe.

A bolgár parlament dísztermében mutatták be Georgi Markov volt alkotmánybíró, a kormánypárti Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) képviselője Orbán Viktor, a fenomén címmel a magyar miniszterelnökről írt könyvét – tudósít a Magyar Nemzet.

Markov a bemutatón azt mondta, nem hivatásos író, előtte 1990-ben publikált csak egy kis könyvet.

Azért döntöttem úgy, hogy kötetemet a bolgár parlamentben mutatom be, mert először is képviselő vagyok, másodszor pedig Orbán Viktor esetében olyan miniszterelnökről van szó, aki nagy barátja Bulgáriának”

– magyarázta.

Úgy fogalmazott, azért tartja Orbánt fenoménnak, mert részt vett a kommunizmus elleni mozgalomban 1988-89-ben, az utóbbi harminc évben nyolcszor választották meg képviselőnek, háromszor pedig kétharmados többséggel miniszterelnöknek, így jelenleg negyedszer is kormányfő.

A kormányközeli Magyar Nemzet nem felejti el megemlíteni, hogy a bemutatón 240 kormánypárti és ellenzéki képviselő vett részt, akik közül nagyjából százötvenen könyvet is vettek. Van fejezet a rendszerváltás előtti Orbánról, Orbán és Soros György kapcsolatáról (itt az a cél, hogy bemutassák, Orbán nem is antiszemita), valamint a magyar sportpolitikáról, amit Markov sportpolitikai csodának hív.

A Magyar Nemzet tudósítása szerint:

a könyv nagy közönségsikerre számíthat, miután a magyar miniszterelnök az egyik legnépszerűbb európai politikusnak számít Bulgáriában, amelyet a szintén az Európai Néppárthoz tartozó GERB elnöke, Bojko Boriszov irányít kormányfőként. A liberálisokat leszámítva mind a bolgár baloldal, mind pedig a jobboldal egyaránt elismeri a magyar vezető tevékenységét, de az átlagemberek körében még kedveltebb. Markov szerint Orbán Viktor annyira népszerű, hogy ha indulna a bolgár választásokon, csak egy „szervusz!”-t kellene mondania, és máris bejutna a szófiai parlamentbe.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.