Itthon Tóth Richárd 2019. május. 24. 13:10

Ha még nem tudja, nézze meg, kire szavazhat vasárnap

Megmutatjuk, kire és mire szavazhat most vasárnap az európai parlamenti választásokon. Azoknak a pártoknak a jelöltjeit, illetve programjait szedtük össze, amelyek szerintünk esélyesek arra, hogy kijussanak Brüsszelbe.

Jelöltek

  • Dr. Trócsányi László

  • Dr. Szájer József

  • Járóka Livia

  • Deutsch Tamás

  • Gyürk András

  • Gál Kinga

  • Hölvényi György

  • Győri Enikő

  • Kósa Ádám

  • Bocskor Andrea

  • Deli Andor

  • Hidvéghi Balázs

  • Tóth Edina

  • Kovács István

  • Erdős Norbert

Program

Az EP-választás előtt hirdetett programot a Fidesz – nem okozott meglepetést, hogy a kormánypárt sem a saját, hanem Orbán Viktor javaslatának nevezte az egyébként nem több mint hét részből álló tervezetet.

Az első pont ebből az, hogy a migráció kezelését el kell venni Brüsszeltől, azt a nemzeti kormányoknak kell Orbán szerint megoldaniuk. Egyetlen országot se kötelezzenek menekültek befogadására, mondta Orbán – ezt a közösség nem is akarja, mégis meghirdette a kormányfő a programjában. „Senkit ne engedjenek be Európába érvényes dokumentumok nélkül” – ez a miniszterelnök harmadik pontja, a negyedik, hogy szüntessék meg a migránskártyát és a migránsvízumot. A Soros-ellenesség is előkerül, mondván: Brüsszel ne adjon pénzt a filantróp „migrációt támogató szervezeteinek.”

„Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés, mert kereszténynek vallja magát” – ez is Orbán programjában szerepel, valóságalapja ennek sincs. Az Európai Unió tagállamaiban a törvények nemcsak előírják a vallásszabadságot és megvédik a vallásukat gyakorlókat, hanem súlyosan büntetik is a vallási alapú diszkriminációt. Végül Orbán meghirdette, bevándorlást ellenző vezetők legyenek az uniós intézmények élén.

További Jelöltek

Rákossy Balázs, Schanda Tamás János, Faragó Csaba, Király Nóra, Ékes József, Losonci Gergely, Azbej Tristan, Balog Zoltán, Dr. Bauer Bence, Csöbör Katalin, Dobos Gábor, Dömötör Csaba, Gát Ákos Bence, Gulyás Gergely, Hegedűs Barbara Szilvia, Hidegh Attila, Dr. Hörcsik Richárd, Gubík László, Jakab István, Kárpátiné Dr. Juhász Hajnalka, Karácsony János Ádám, Kis Miklós, László András, Lezsák Sándor, Magyar Anna, Magyar Ágnes Zsófia, Manninger Jenő, Nacsa Lőrinc, Navracsics Tibor, Németh Szilárd István, Németh Zsolt, Veresné Novák Katalin, Dr. Orbán Balázs, Őry Csaba, Rogán Antal, Dr. Schaller-Baross Ernő, Szijjártó Péter, Takács Szabolcs, Tisóczki Flóra, Törcsi Péter, Dr. Turi-Kovács Béla, Vajna Márton, Varga Judit, Varga Mihály, Veisz Márton, Dr. Voller-Szenci Ildikó, Semjén Zsolt, Orbán Viktor

Jelöltek

  • Dr. Tóth Bertalan

  • Dr. Ujhelyi István

  • Dr. Szanyi Tibor

  • Jávor Benedek

  • Tüttő Kata

Program

A „Haza, szeretet, Európa” nevet viselő MSZP-program kiemeli, Magyarország megkérdőjelezhetetlen helye Európában van. Azt írják, az alapszerződés-módosítása nélkül mélyreható reformok alig elképzelhetőek el, a módosításhoz azonban szinte bizonyosan nem lesz meg a kellő és egységes politikai akarat. Az Európai Uniónak új prioritást kell kijelölnie a forráselosztásban - az MSZP az emberekbe fektetne, javasolják a szociális célú források jelentős, valódi növelését.

Kezdeményezik az egységes uniós munkanélküliségi biztosítási rendszer kialakítását, és nagyon fontosnak tartják az oktatási kérdéseket is. Kiemelik a technológiai fejlődést, a digitalizációt, de fejlesztenék az egészségügyet, küzdenének a klímaváltozás ellen és bevezetnék az eurót. „Nem támogatjuk az illegális migrációt! Sőt, azonnal hatályon kívül helyeznénk az Orbán-kormány pénzen migránsokat betelepítő programját lehetővé tévő törvényt” – írják.

További Jelöltek

Dr. Fazakas Szabolcs, Kálló Dániel, Harangozó Gábor, Dr. Dorosz Dávid, Gulyásné Dr. Gurmai Zita, Mester Barnabás, Szabó Timea, Andor László, Kovács László, Szabó Zsolt, Bárány Balázs, Herczog Edit, Béres András, Hegyi Gyula, Csige Tamás, Szabó Rebeka, Szentgyörgyi József, Máté Antal, Borsos Gábor, Szabó József, Komjáthi Imre, Szücs Balázs, Aranyos Gábor, Eszik Bence, Váradiné Naszályi Márta, Daróczi Károly, Veres Gábor, Dr. Erőss Gábor János, Dr. Gúr Roland Tamás, Devánszki Katalin, Barabás Richárd, Bereczki Józsefné, Bródy Gábor, Sebestyén Nikoletta, Dániel Mária Magdolna, Kocsis-Cake Olivio, Kovács Márton, Sólyomfi Andrea Hanna, Peisz Balázs, Perjés Gábor, Temesvári Szilvia Benedetta, Szabados Péter, Tordai Bence

JOBBIK

Jelöltek

  • jobbik

    Gyöngyösi Márton

  • jobbik

    Balczó Zoltán

  • jobbik

    Jakab Péter

  • jobbik

    Bana Tibor

  • jobbik

    Zsiga-Kárpát Dániel

Program

Biztonságos Európát, szabad Magyarországot – hirdeti a Jobbik EP-programja. „A pártcélja egy igazságos szolidáris, keresztény értékeken alapuló Európai Unió, és egy szabad, szociális és versenyképes Magyarország” – írják. Új kiegyezésre van szükség szerintük Európában, el kell dönteni, merre haladjon tovább a közösség. „Merjük felvállalni keresztény örökségünket, humanizmusunkat, a demokrácia és a valódi szabadság tiszteletét, valamint az egyéni felelősségvállalás megbecsülését.” Szorgalmazzák a bérunió („egyenlő munkáért egyenlő bért”) bevezetését, felállítanák az önálló magyar határőrséget; a migrációt ugyanis tragikus folyamatnak tartják, „melynek hasznát a bűnözők aratják le.”

A Jobbik szerint Magyarországnak önként csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, hogy a közelmúlt pályázati visszaélései feltárhatóak, a pénzcsapok megcsapolói elszámoltathatóak legyenek. A párt szerint itt az ideje, hogy az EU végre az európai emberek valós problémáit vizsgálja, ha a szabadságjogokról beszél: ilyen a médiaszabadság helyzete. Az autonómiáról azt írja a Jobbik, „az egy tömbben élő magyarság esetében Dél-Tirol és más nyugat-európai autonóm területek mintájára a területi, a szórvány számára pedig a kulturális autonómia megteremtését támogatja.”

Szólnak ők is a klímakihívásról, erre európai választ adnának.

További Jelöltek

Dr. Brenner Koloman, Dr. Lukács László György, Szalayné Pánczél Ágnes, Dudás Róbert, Szalay Szabolcs, Tokody Marcell Gergely, Soós Antalné Molnár Erzsébet, Samu Tamás Gergő, Bencsik János, Kósi Márk, Szabó Balázs, Kovács Dávid Attila, Schwarcz-Kiefer Patrik, Völgyi Péter, Szabó Gábor, Sneider Tamás

DK

Jelöltek

  • Dr. Dobrev Klára

  • Dr. Molnár Csaba

  • Rónai Sándor

  • Ara-Kovács Attila

  • Horváth Jácint

Program

“Európa, maradunk – európai életet az európai magyaroknak.” Ez a Demokratikus Koalíció EP-programjának címe és alcíme. A dokumentumban az Európa szó különböző változatai 151-szer fordulnak elő, ezzel sokat el is mondtunk a fő csapásirányról. “A mostani választás döntő lesz Európa történetében. Most dől el, hogy az Európai Unió előre halad, az integráció befejezése, egy erős, egységes és sikeres szövetségi Európai Egyesült Államok felé, vagy hátra, az önző, veszekedő, vesztes országok világába” – írja a párt az “Európa vagy Orbán?” nevet kapó alfejezetben. A programban sokszor előkerülő Európai Egyesült Államok koncenpciót a DK úgy magyarázza, hogy az egy, a nemzeti és kulturális sokszínűséget tisztelő, erős és demokratikus közösség, amely garanciát jelent arra, hogy nem lesznek első és másodrendű tagállamok és polgárok, hanem minden európai egyenlő jogokat és esélyeket kap. Európai családi pótlékot, európai minimális nyugdíjat, európai multiadót és európai minimálbért követel a DK. Leírják továbbá, hogy “egyetlen európai országban sem lehetnek olyan szörnyű állapotok az egészségügyben, mint amit a magyar egészségügyben teremtettek Orbánék. Ezért azt akarjuk, hogy jöjjön létre egy olyan európai egészségügyi minimum, amit minden kormánynak biztosítani kell.”

Gondolnak a diákokra is, azt akarják, hogy az EU garantálja minden diáknak a megfelelő iskoláztatáshoz való jogot, az oktatás színvonalát és szabadságát. A lakhatási válság európai megoldása is előkerül a programban, ahogy az is, hogy az ország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Szóba kerül az euró bevezetése, valamint a klímaváltozás, a digitalizáció és az önálló uniós hadsereg is. Több Európa – jobb Magyarország! Ez a DK záró mondata a programban.

További Jelöltek

Dr. Eörsi Mátyás, Ráczné Földi Judit, Sebián-Petrovszki László, Glázer Tímea, Király Miklós, Mezei János Zsolt, Szuhai Viktor Zsolt, Dr. Szabó Zoltán Gábor, Réger-Dallos Dominik, Koromné Fenyvesi Rózsa Katalin, Szabó Zoltán Ferenc, Dr. Konczer Erik Ferenc, Dr. Kondé Gábor, Dr. Deákné Ződi Ágnes Jolán, Hordós István, Deák Istvánné, Fodor István, Bodnár Alex Szilveszter, Élő Norbert, Horváth Zsolt, Nemes László, Ábrahám Tivadar, Arató Gergely, Gál Benedek, Dr. Füle István, Lusztig Péter, Árpási Bence, Varga Gergő, Bakai-Nagy Zita, Dr. Vadai Ágnes, Dr. Czeglédy Csaba

MOMENTUM

Jelöltek

  • Dr. Cseh Katalin

  • Donáth Anna Júlia

  • Nemes Balázs

  • Csillag Tamás

  • Kádár Barnabás Áron

Program

A Momentum EP-programjának címe: „Ne adjuk a jövőnket!”, kampányszlogenjük, hogy uniós pénzt csak kórházakra, iskolákra és munkahelyteremtésre fordíthasson az ország, eköré írták programjukat is. „Magyarország válaszút előtt áll. A 2019-es európai parlamenti választás tétje, hogy egy kicsi, gyenge és széthúzó Európában, vagy egy nagy, erős és összetartó Európában képzeljük el hazánk jövőjét” – áll programjukban. A párt európai vasúti bérletet követel minden érettségizőnek, kiterjesztett Erasmus-programban gondolkodnak, amit már a középiskolások is igénybe vehetnének, illetve bevezetnék az oktatásban az európai uniós ismeretek elsajátítását is.

Állandó európai hadsereg felállítását sürgetik, megerősítenék a Frontexet. Az Európai Bizottság elnökét közvetlen módon válasszák, valamint csatlakoztatnák az országot az Európai Ügyészséghez.

További Jelöltek

Kerpel-Fronius Gábor, Kimmer Diána, Paróczai Anikó, Daám Alexandra, Tabajdi Péter, Menyhárt Tamás András, Sóber Szabolcs, Borbélyné Bárdi Zsuzsanna Judit, Retezi Attila Richárd, Molnár Álmos Csaba, Sebők Éva, Szarvas Koppány Bendegúz, Berg Dániel, Buzinkay György Ferenc, Hajnal Miklós, Fekete-Győr András

LMP

Jelöltek

  • lmp

    Vágó Gábor

  • lmp

    Demeter Márta

  • lmp

    Kendernay János

  • lmp

    Dr. Kóbor József

  • lmp

    Kanász-Nagy Máté

Program

AZ LMP visszatért programjában a zöld gyökereihez, a fókuszba a klímaváltozás okozta fenyegetéseket helyezték. „A klímaváltozás ott van az apadó Dunában, az emelkedő zöldség- és gyümölcsárakban, ott van a poloskainvázióban” – mondták egy helyen.

Vágó Gábor szerint a zöldek képesek megállítani a klímabűnözőket és a klímaváltozást, mert – köszönhetően az egységes álláspontnak – ők alkotják a legerősebb és legegységesebb frakciót az Európai Parlamentben. Kiemeli a szelektív hulladékgyűjtést, a környezetbarát életmódot a program, valamint a megújuló erőforrások használatát, valamint az atomstopot is. „Legkésőbb 2030-ig az EU területén az összes tisztán benzin- és dízelmeghajtású gépjármű forgalmazását (ne lehessen használtat sem eladni, de ami van, közlekedhet) meg kell szüntetni. Kizárólag az elektromos vagy hibrid járművek maradhassanak forgalomban.”

További Jelöltek

Turcsán Szabolcs, Jakabfy Tamás, Szabóné Szendefy Mária, Hanák Gábor, Ferenczi István, Lengyel Szilvia, Rácz Gábor, Fehér Zsuzsanna Éva, Perneczky László, Mizsei László, Pitz Dániel, Fábián Krisztina, Császár Simon Gergely, Zagyva Gabriella, Józsa László, Rapai Tibor, Gál József, Tóth Norbert, Makranczi István, Lengyel Domokos Bernát, Varga Zsolt Krisztián, Tóth Áron, Dr. Keresztes László Lóránt

MKKP

Jelöltek

  • Döme Zsuzsanna

  • Kovács Gergely

  • Juhász Veronika

  • Victora Zsolt

  • Fűrész Gábor

Program

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt azt írja honlapján, „kampányunkban szeretnénk az igazán fontos dolgokkal foglalkozni, mint például hogy Nyugat-Európában is ingyenes legyen a sör. De természetesen kitérünk az olyan lényegtelen dolgokra is, mint a kivándorlás vagy a bevándorlás.” A bevándorlásról azt írják, kerítés helyett bőven elég lett volna kiírni a határra az átlagbéreket és a kórházi statisztikákat. A kivándorlást úgy oldanák meg, hogy „jelentősen csökkentjük a bántóan magas külföldi béreket, Angliában 70, Németországban 65, Ausztriában pedig 75 százalékkal. Romániában 3 százalékkal.”

Az orvosok elvándorlására is van megoldásuk. „Minden távozó orvost kötelezni fogunk, hogy vigyen magával legalább három beteget is!” Minden EU-s országba kötelező sziesztát vezetnének be, kezdeményeznék, hogy „mostantól Európa minden országában tartsák meg az összes többi ország minden munkaszüneti napját. Még így is bosszantóan sok, több mint 30 munkanap fog maradni minden évben.”

Bevezetnék mindenhol a forintot, öt éven belül betiltanák az Eurovíziós Dalfesztivált, elérhetővé tennék a 22. századot és a hetedik dimenziót.

További Jelöltek

Bodor Sándor

Hirdetés