Itthon Gergely Zsófia 2019. május. 06. 10:05

Első menet az NVB-n: a bíróság elvetetné Czeglédy Csaba mentelmi jogát

Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

Hivatalosan megkereste a Szegedi Törvényszék az NVB-t annak érdekében, hogy a testület függessze fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát, amit az EP-választás DK-s jelöltjeként szerzett – tudta meg a hvg.hu. Információink szerint a testület a napokban határoz a bíróság indítványáról, és elképzelhető, hogy nem lesz olyan sima döntés, mint tavaly, amikor Polt Péter javaslatára kaszálták el a politikus mentességét. Czeglédy elmegy a bizottsági ülésre, és fel akar szólalni.

A Szegedi Törvényszéknek nem sikerült megdönteni Polt Péter tavalyi intézkedési sebesség-rekordját, a legfőbb ügyész ugyanis 24 órán belül a testület elé vitte Czeglédy Csaba mentelmi jogának elkaszálását, így került vissza az országgyűlési választáson induló politikus-jogász az előzetes letartóztatásba. Ahogy megírtuk, az azóta börtönből kikerült, de bűnügyi felügyelet alatt lévő Czeglédy felkerült a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájára, így április 22-től jelöltként ismét mentelmi jog illeti meg.

Ez akasztotta meg átmenetileg az ellene és húsz társával szemben, többek közt bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyó büntetőeljárást.

Megjött a bíróság kérése

A Csongrád Megyei Főügyészség rögtön kérte a bíróságtól, hogy járjon el a fővádlottuk mentelmi jogának felfüggesztése érdekében. Ez a megkeresés futott be információink szerint a Nemzeti Választási Bizottsághoz, amely a többi ügytől függően még a héten, információink szerint valószínűleg a keddi ülésen dönthet az utóbbi idők egyik legjelentősebb és erősen átpolitizált ügyében. Utóbbi miatt is érdekes, milyen döntés születik, hiszen tavaly Polt javaslatára ez simán átment a jellemzően kormánypárthoz kötődő tagok uralta bizottságon, amit akkor még a kampányban Orbán Viktor által bírságbajnoknak elkeresztelt Patyi András irányított.

Csakhogy Czeglédy mentelmi jogának felfüggesztésére – és így a büntetőeljárás azonnali folytatására – a testület kétharmados többségének kell rábólintania, kérdés, hogy az ellenzék által delegált tagok voksai miatt ez meglesz-e.

Czeglédy odamegy és felszólal

Czeglédy Csaba mindenképpen szeretne elmenni a testület nyilvános ülésére, és élne a lehetőséggel, hogy 2 percben felszólalhat. „Mivel a büntetőügyemben még nincs is kitűzve tárgyalás, és gyakorlatilag hónapok óta semmi nem történik, a mentelmi jogom fenntartása nem akadályozza az eljárást. Ha viszont ezt az NVB felfüggeszti, akkor megint kényszerintézkedés fenyeget majd, és nem tudom tovább járni az országot, hiszen a bíróság március óta nem döntött az ügyészség fellebbezéséről. Az ügyészség ugyanis azt akarja, hogy házi őrizetben maradjak” – mondta a hvg.hu-nak.

A szocialista Czeglédy a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának szimbolikus, utolsó helyén szerepel. A DK ezt azzal indokolta, hogy hiába az MSZP politikusáról van szó, de hősnek és az Orbán-rendszer ellenségének tartják, ezért felsorakoznak mögötte, és csak azért is elindítják.

A mentelmi jog miatt a Czeglédy Csabával szembeni büntetőeljárás nem folytatható, ezért a bíróság a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárást a vádlott esetében felfüggesztette.

Az ügyről minden cikkünket megtalálja itt összegyűjtve!

 

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.