Itthon hvg.hu 2018. december. 27. 17:02

Nem engedi el a túlóratörvényt az ellenzék: itt az újabb lépés

Az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményeznek, hangsúlyozva: a Fidesz nem korlátozhatja önkényesen a jogaikat.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Friss cikkek a témában

A parlamenti ellenzéki pártok – a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP – valamint a független képviselők csütörtökön rendkívüli parlamenti ülésnap összehívását kezdeményezték, az ehhez szükséges több mint 40 képviselői aláírást eljuttatták a házelnökhöz – közölte a Demokratikus Koalíció sajtóirodája.

A közlemény szerint a Fidesz súlyosan korlátozza az ellenzék jogait. „Az Orbán-rezsim kiszolgálói gyalázatosan és törvénytelenül vitték végig a rabszolgatörvény és más törvények megszavazását, majd példa nélküli módon büntették a tiltakozó ellenzéki képviselőket. Később a rendőrök tétlenül nézték az ellenzéki képviselők elleni fizikai erőszakot. A rendkívüli ülésnapon mindezeket a törvénytelenségeket kívánják megvitatni a kezdeményezők” – írták.

A házszabály szerint Kövér László házelnöknek nyolc napon belülre, vagyis legkésőbb január 4-ére kötelező összehívnia a rendkívüli ülést.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.