Itthon hvg.hu 2018. december. 06. 16:39

Átlátszó: Az OTP magángépe "Magyarország kormánya" jelöléssel repked

Akkor is, ha éppen egy-egy olyan focimeccs helyszínén tűnik fel, amelyen Orbán Viktor is részt vesz.

Korábban többször is írtunk a Csányi Sándor vezette OTP magángépéről, és arról is, hogy a gép elég sokszor tűnik fel azokon a helyszíneken Európa-szerte, ahol éppen Orbán Viktornak is dolga van. A HA-LKN lajtsromjelű, Dassault Falcon 900EX típusú business jetet többször is bérbe vette a miniszterelnök, de korábban utazott vele kormányfőként Gyurcsány Ferenc is – írja az Átlátszó.

A lap szerint 2017-ben aztán az OTP tulajdonában lévő Air-Invest Kft. eladta a HA-LKN lajstromjelű magánrepülőt, és vett helyette egy újabbat és jobbat. Az új Csányi-féle gép lajstromjele HA-LKZ, és szintén a francia Dassault-gyár terméke, csak későbbi széria: Falcon 900LX a típusa, fedélzetén kialakítástól függően 12-14 fő utazhat luxuskörülmények között.

Az Átlátszó szerint a magángép 2017 decembere óta útjai során kormánygépként azonosítja magát: a légitársaság rubrikában a gép azt adta meg, hogy „Magyarország kormánya”, miközben ide a repülőgép üzemeltetőjét szokták írni. A gépet tavaly december 14-én regisztrálták Magyarországot, azóta a lap szerint legalább 12 alkalommal éppen akkor, éppen oda repült, ahol aztán Orbán Viktor feltűnt.

Az Átlátszó kigyűjtötte a gép összes archív repülési útvonalát, ezekből kiderül, hogy a HA-LKZ akkor is kormánygépként azonosítja magát, amikor Orbán Viktor miniszterelnök valamelyik hivatalos látogatásának helyszínére megy, és akkor is, amikor valamilyen focimeccsel szinkronban repül.

Miután Orbán a Vidi-meccses, magángépes utazása után azt mondta, Garancsi Istvántól kapta az utat, 30 éve így jár ezekre a meccsekre, és így jár majd a jövőben is, a DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a miniszterelnök ellen. Mondván, a több millió forintos repülések nagy értékű ajándékok, a vagyonnyilatkozatban pedig nem szerepelnek. A mentelmi bizottság szerint azonban „nem tekinthető ajándéknak egy olyan sportrendezvényre szóló út, amelyen magyarok vagy Magyarország is részt vesz”.

Ehhez képest az Átlátszó szerint van itt az utak között vb-meccsnézés is, ahol sajnos a magyarországi részvételt nehezen lehetne kimutatni, ha csak az nem az, hogy ott a magyar miniszterelnök a meccsen. Ha ezek az utak hivatalosak, tehát a kormány bérli a gépet az Air Investtől, akkor több millió forint közpénzt költenek rájuk teljes titokban. Ha viszont Orbán ajándékba kapta ezeket a repülőutakat, akkor ismét felmerül a vagyonnyilatkozatban való szerepeltetésük kérdése.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés