Itthon hvg.hu 2018. november. 26. 08:38

Az ágyneműtartóból árulták a drogot egy mosonmagyaróvári kollégiumban

Az ügy vádlottjai közül kettőnél lőszereket is találtak a rendőrök.

Kábítószer-kereskedelemmel vádol a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség öt férfit, akik egymásnak adták, majd értékesítették a kábítószert egy mosonmagyaróvári kollégiumban. Az ügyészség közleménye szerint az elsőrendű vádlottól a hatóságok 2017 nyarán amfetamint, fél kilogramm marihuánát és több mint fél kilogramm kokaint foglaltak le. Ugyanettől a férfitól mintegy 150 lőszert is lefoglaltak, valamint 10 ezer eurót is, amit az álmennyezet alatt rejtegetett.

A másodrendű vádlottól csaknem kétmillió forint, a harmadrendű vádlottól pedig 99 darab lőszert foglalt le a rendőrség, és mint kiderült, ők szállították a marihuánát a kollégiumba. A drogot az ügy negyed- és ötödrendű vádlottjai terjesztették az intézményben. Ők az egyik kollégiumi szobában bonyolították az üzletet, a drogot az ágyneműtartóban tárolták, a megszerzett pénzt pedig egy befőttesüvegben.

Az elsőrendű vádlottat kábítószer-kereskedelem és lőfegyverrel való visszaélés miatt akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik, társai 2-8 év börtönt kaphatnak. Az ügyészség a vádiratban – beismerés esetére – az első rendű vádlott esetében hat év, a további vádlottak esetében 3 év szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.