Súlyos megszorítások vannak a Semmelweis Egyetemen, Szász Károly kancellár megtiltotta az év végi jutalom kifizetését és a csekély értékű ajándékutalvány adományozását.
A Magyar Hang azt írja, Szász kancellár utasítása október 18-i keltezésű, felkerült az egyetem honlapjára is, a dokumentum szerint a lépést a gazdaságos és hatékony működés elősegítése érdekében hozta meg a kancellár.
A kancellári döntés súlyos érvágás a SOTE szakdolgozóinak: a korábbi gyakorlat szerint a jutalom, illetve a csekély értékű ajándékutalvány évente több tízezer forintot tett ki azoknak, akik bruttó 250 ezer forintnál kevesebb munkabért kapnak.
A mostani pénzügyi szigor nem előzmény nélküli, a Magyar Hang szerint a Semmelweis Egyetem a felsőoktatásban példátlan módon, szeptember végéig elfogadott költségvetés nélkül működött. Információjuk szerint mindennek hátterében hatalmi harc húzódik. A nyáron Merkely Bélát nevezték ki rektornak, akinek nem tetszik Szász azon törekvése, hogy az orvosigazgatóktól a kórházak gazdasági igazgatóinak adna át bizonyos jogköröket.
Korábban megírtuk, az ELTE három karán is komoly megszorítások léptek életbe, Leállították a beszerzéseket, és bér-, valamint létszámstopot is előírt az ELTE kancellárja.