Itthon hvg.hu 2018. május. 08. 08:57

Szakértő: Van egy-két buktató, de alapvetően korrekt az idei matekérettségi

Az Eduline által megkérdezett szakértő szerint több feladatot általános iskolai tudással is meg lehet oldani, azonban akadnak buktatók is.

Mint korábban írtuk, kedden országszerte megkezdődtek a matematikaérettségik, a diákok a halmazokkal, a függvényekkel, a gráfokkal kapcsolatos feladatokat is kaptak.

A középszintű feladatlap két részből áll, a diákok három órán át küzdhetnek vele.

Az Eduline által megkérdezett szakértő szerint "alapvetően korrekt feladatokat kaptak az érettségizők", a feladatok között olyanok is szerepelnek, amelyekhez az általános iskolás tudás is elég, "mivel egyszerűen szorzással, osztással vagy átlagszámítással megoldhatók".

A szakértő ugyanakkor azt is elmondta, hogy vannak kisebb buktatók a feladatsorban, a halmazokkal foglalkozó feladat szövegét például kétszer is érdemes átolvasni, mielőtt hozzákezd valaki, mert könnyen félremehet a megoldás. Emellett becsapós feladat is van idén.

"A legfontosabb, hogy mindenki igyekezzen beleférni a megadott időkeretbe, hiszen az első rész sok kisebb feladatának megoldásával is el lehet csúszni" – hívta fel a figyelmet.

Hirdetés